Hasznos kellékek a terepen 8. - Hólánc és sárlánc házilag, nejlon kötélből

Bár a hóra idén még várni kell, nem árt fejben felkészülni a fehér áldásra. Egy korábbi bejegyzés már foglalkozott a hólánccal, ami nem kizárólag a fagyos időkben jön jól - a sárban is nagy segítség lehet. Tehát eleve célszerű egy terepjáró esetében mindig az önmentő eszközök között tartani. Ha mégsem lenne velünk, vagy esetleg sikerült elszakítani, akkor jön jól az alábbi filléres ötlet: a kötél. az elv a hólánc működési elvéből indul ki, miszerint a lánc extra kapaszkodó felületként (karomként) viselkedik, melyet a hó vagy a sár a gumi mintázatával ellentétben nem tud eltömíteni, hiszen a lánc sávok egymástól kellően messze helyezkednek el. Ehhez viszont nem feltétlenül van szükség acél láncra, az inkább csak a tartósságot és az előre összeállított szerkezetet biztosítja.

A feladat nem túl bonyolult: a kb. 10 mm-es nejlon kötelet a klasszikus létra (másik nevén H) mintás hólánchoz hasonló alakzatban fel kell kötni a kerékre. Ha kellően feszesen tudjuk rögzíteni a kötelet, akkor az hóláncként fog viselkedni, segítve ezzel a hóban/sárban való közlekedést, vagy az elakadásból való elindulást. Persze ennek a filléres megoldásnak is megvannak a limitációi:

- Száraz, szilárd talajra érve nagyon gyorsan amortizálódik, az elszakadó kötél pedig balesetveszélyes (feltekeredhet a féltengelyre, felsértheti a fékvezetékeket stb).

- Közúti közlekedésre nem engedélyezett a használata (nincs E jelzés rajta, tehát a rendőr büntethet érte) .

- Eléggé egyszer használatos megoldásnak tűnik.

- Főleg könnyűfém felnik esetében egyszerű a kivitelezés, a klasszikus, apró lyukú acélfelnikkel nehezebb a meló.

- Az autó (és a felni) típusától függően előfordulhat, hogy a fék miatt nincs elég hely a biztonságos rögzítéshez és üzemeltetéshez.

A hátrányai ellenére leleményes megoldás, hiszen az előrelátó terepjárósnál mindig akad kötél, ha pedig a hólánc otthon pihen, vagy szétszakadva a csomagtartóban, akkor végszükség esetén jó önmentő eszköz hozható létre a nejlon kötélből. Abban az esetben is hasznos lehet, ha a hóban/sárban elakadva már nem tudjuk a klasszikus hóláncot felszerelni, mert egyszerűen nincs hely ahhoz, hogy átbújtassuk a láncot hátul, a kerék mögött, a féltengely alatt - ekkor a kerék szabad felére lehet kötni a kötelet.

Magam még nem próbáltam ezt a technikát, mert a kocsi alaptartozéka télen-nyáron a hólánc, de a videók alapján bőven életképesnek tűnik. Az első videón részletes útmutatót láthatunk, a másodikon pedig egy picit továbbfejlesztett "láncszerkezetet":

Waffle board enciklopédia, avagy homokrács a homokvas helyett

A homokvas alternatíváit taglaló írásban már említettem, hogy a legéletképesebb megoldásnak a waffle board (szabad fordításban homokrács) tűnik. A "működési elvét" felesleges hosszan tárgyalni, sárban, hóban és homokban tapadást biztosít, árkok fölött jó áthidaló, és akár a partfalak és változatos terepakadályok megmászásában is nagy segítség lehet. Most inkább arról lesz szó, hogy miből készül, hol használják, milyen paraméterekkel rendelkezik, ezek közül melyekre kell figyelni vásárláskor, illetve hogyan szerezhető be olcsón a waffle board (az angolszász nyelvterületeken előszeretettel használják többes számban, tehát waffle boards-ként).

Miből készül?

A homokrács alapanyaga gyakorlatilag az üvegszál. A becsületes neve angolul Glass Reinforced Plastic (GRP), vagyis üvegszál erősítésű műanyag, németül Glasfaserverstärkter Kunststoff (GFK), mindkét rövidítéssel sűrűn találkozni. A GRP rács erős, nagy teherbírású anyag, a fémekhez (vas, acél, alumínium) képest viszont rugalmasabb, így kevésbé hajlamos a maradandó deformálódásra (az alábbi videón egy vasrácsra, majd a műanyag rácsra ejtik ugyanazt a súlyt). Azonos feladat ellátására a GRP rács súlya kisebb, mint az acélból készült megoldásé, és elvileg az előállítási költség sem magas. A GRP rács nem rozsdásodik, nem vezeti az áramot.

Az üvegszálat többféle műanyaghoz lehet hozzákeverni, legjellemzőbb a poliészter és a vinilészter. Ez kihatással van a rács tulajdonságaira is, például a tűzállóságra és a vegyszerekkel szembeni ellenállóképességre. Ez egyben a felhasználási területet is meghatározza.

Hol használják?

Rács formájában leggyakrabban járórácsként használják, főleg ipari létesítményekben, illetve gyakorlatilag bárhol, ahol nincs kibetonozott közlekedési útvonal. Így már érthető, miért olyan nagy előny, hogy nem vezeti az áramot és nem rozsdásodik. Kültéri felhasználás esetén rendelhető kristályszórt csúszásgátló bevonattal is, mely vizes, sáros, havas körülmények között is használható tapadást biztosít. Lépcsőfokokat és térelválasztókat, kerítéseket is készítenek a GRP rácsból.

Az alábbi reklámvideó bemutatja a különféle GRP termékeket, illetve azok felhasználási területét:

Technikai paraméterek

A waffle-nek van néhány jól meghatározható paramétere, mely alapján el lehet dönteni, hogy megfelel-e az adott célra, vagy sem. Ezek a következők:

- Méret:

A GRP rácsokat nagyobb táblákban gyártják (lásd alábbi videó), melyek mérete nagyban eltérhet egymástól. Van azonban néhány standard méret, ami a legtöbb gyártó kínálatában megtalálható. Ilyen például: 1x2m, 1x3m, 1x4m, 1.22x2.44m, 1.22x3.66m, 1.5x3m. Ha nem járórácsként, hanem off-road célokra kívánjuk használni, akkor értelemszerűen ezekből a táblákból kell kivágni a megfelelő méretet.

- Rácsosztás:

A terhelhetőséget, súlyt és a felhasználási területet alapvetően meghatározza az, hogy mekkora az elemi rács mérete. Szabványos értékek közül lehet választani, a legkisebb általában 13x13 mm, a legnagyobb 50x50 mm, de létezik 25 és 30 mm-es változat is, a legelterjedtebb pedig talán a 38 mm-es vastagság. Léteznek téglalap alapú rácsok is. A terepjárósok körében a 38 mm a leggyakoribb méret.

- Vastagság:

A waffle vastagsága a rácsosztáshoz hasonlóan fontos paraméter. Itt is több standard érték létezik: 13, 26, 30, 38 és 50 mm. Minél vastagabb a rács, annál nagyobb a teherbírása, de a súlya is. Off-road célokra a 38 és az 50 mm-t szokás választani, a többi nem ad kellő terhelhetőséget. Nagy és nehéz, jól megpakolt (pl. expedíciós) terepjáróhoz érdemes az 50-es vastagságot választani, a könnyebb gépekhez viszont a 38-as is elegendő.

- Borda szélessége:

Itt nincs igazán választásai lehetőség, el kell fogadni, hogy ilyen vastag anyagból épül fel a waffle. Ha egy nagyobb táblából több homokrácsot szeretnénk kivágni, akkor viszont fontos ez az információ, hiszen ennek és a rácsosztásnak birtokában lehet csak kiszámolni, hogy kijön-e az adott méretű táblából a kivánt mennyiségű waffle.

- Súly:

A GRP rács súlyát mindig négyzetméterre vetítve adják meg. Az eddig tárgyalt paraméterek mind befolyásolják a rács súlyát. A standard 38x38-as rácsosztású, 38 mm vastag rács tömege kb. 18-19 kg/m2, vagyis egy kb. 100x30 centis homokrács tömege 6 kg körül van. Ez jó értéknek mondható, hiszen a hasonló méretű alumínium homokvas sem könnyebb, az acél változat pedig sokkal nehezebb ennél.

- Max. megengedett lehajlás:

A fenti ábrán ugyan konkrét értéket találunk, de több szempontból sem érdemes vele foglalkozni. Először is azért, mert a legnagyobb megengedett lehajlás off-road esetén sokkal nagyobb lehet, mint pl. ipari járórácsként történő felhasználásnál, valamint sok gyártó inkább %-ban adja meg ezt az értéket, a terhelhetőség rovatban.
- Felület típusa:
A felhasználási területtől függően többféle felületkialakítással is kaphatók a rácsok. A legelterjedtebb a kristályszórt csúszásgátló felület, a konkáv kialakítás, valamint a teljesen burkolt változat. Off-road célokra az előbbi kettő terjedt el, a szemcsés verzió (amit gyakorlatilag a konkáv szórásával hoznak létre) kimondottan jó tapadással bír, kezünket végighúzva rajta a betonhoz hasonlóan horzsol. Ha tehetjük, célszerű ezt a típust választani.

Terhelhetőség:

Arról már volt szó, hogy a terhelhetőséget alapvetően befolyásolja a rácsosztás, a vastagság és a borda szélessége. Emellett azonban az sem mindegy, hogy mekkora az ún. támaszköz. Ez az érték azt mondja meg, hogy mekkora a távolság a rács két alátámasztási pontja között. Természetesen minél nagyobb, annál kisebb a terhelhetőség, hiszen annál jobban lehajlik középen a rács. Ezért a terhelhetőséget a támaszköz függvényében szokták megadni, mégpedig oly módon, hogy max. terhelhetőségnek veszik azt a súlyt, amely esetén a rács lehajlása eléri a rács hosszának 1%-át.

A dolgot tovább bonyolítja az a tény, hogy kétféle terhelhetőségről beszélhetünk, az egyik a koncentrált terhelés (point load), a másik a megoszló terhelés (distributed load). A fenti ábrán jól látszik a két fogalom közötti különbség. Terepjárós szemmel nézve csak a koncentrált terhelés számít, hiszen a waffle boardra hajtva kerekünk mindössze pár négyzetcentin érintkezik a ráccsal. Példák a terhelhetőség megadására (két különböző cégtől):

Terhelhetőség, tererpjárós szemmel nézve:

A fenti grafikonról, illetve táblázatból kiolvasható egy átlagos 38-as GRP rács terhelhetősége - de vajon mit jelent ez egy terepjárós számára? Abból kell kiindulnunk, hgoy egy rácson egyszerre csak az egyik kerekünk lehet, vagyis ha az autó súlyeloszlását egyenletesnek vesszük, akkor sík terepen a koncentrált terhelés pont az autónk súlyának 1/4-e lesz. Egy 2 tonnás autóból tehát 500 kg jut a waffle-re. Ha a fenti adatokra pillantunk, akkor azt láthatjuk, hogy egy 1 méter hosszú rács esetén (=1 méter a támaszköz) ez a terhelés még 1%-os lehajlást sem produkál, tehát bőven megfelel a célnak. Viszont a számítás során nem vettük figyelembe, hogy a terepjárók nagy része orrnehéz, tehát ha az első kerekekkel hajtunk a rácsra, máris nagyobb lehet a terhelés. Aztán arra is érdemes gondolni, hogy emelkedőn/lejtőn, illetve oldalra dőlő útszakaszon megint változik a súlyeloszlás, az egyik tengelyre/oldalra több jut, tehát azzal a tengellyel/oldallal nagyobb is a rácsra kifejtett terhelés.

Kell-e ettől félni? Nem. A terepjárósok tapasztalata azt mutatja, hogy a waffle 1%-nál jóval nagyobb lehajlást is képes maradandó deformáció és károsodás nélkül elviselni, a töréshatárt pedig "érezni" lehet, baljós hangok figyelmeztetnek, hogy ennél tovább nem bírja. Azt se feledjük, hogy a terhelés nem csak az autó tömegétől függ, hanem a lendülettől is, hiszen nagy sebességgel ráhajtva nagyobbat tud "hajolni". Ezért ha átkelésre vagy partfal mászására használjuk a waffle-t, célszerű mindig csak akkora sebességgel áthaladni rajta, amekkora a sikeres átkeléshez/felmászáshoz feltétlenül szükséges.

Az alábbi videókon látható néhány könnyebb és nehezebb gép, kisebb és nagyobb lehajlásokat produkálva. Egy közös mindegyik videóban: a waffle board mindegyik esetben bírja a strapát (akad köztük 38 és 50 mm vastag rács is):

Pörgess 2:42-höz:

Ár, beszerzés:

Az a tapasztalat, hogy minden, amire rákerül az "off-road" jelző, máris közel kétszer annyiba kerül, mint a "matrica" nélkül. Ez alól a waffle sem kivétel. Korábbi írásomban már említettem, hogy a legolcsóbb hazai off-road forrásnál 40000 Ft egy pár 120x26 centis, 50 mm vastag verzió, a 38-as vastagságból pedig 44000 Ft-ot kérnek a 140x31 centis méretért. Mivel a GRP rács árát általában négyzetméterben számolják, ezért érdemes a fenti adatokat is négyzetméterre vetíteni (körülbelüli érték):

- 50 mm-es vastagság: 120e Ft/m2

- 38 mm-es vastagság: 110e Ft/m2

Összehasonlításként: Angliából postával együtt kb. 24000 Ft-ba kerül egy pár 100x31 centis, 38 mm vastag rács. Ennél tehát 72e Ft/m2-re jön ki az egységár. Nagy különbség a hazaihoz képest, pedig ez még mindig drágának mondható.

Mivel a waffle board eredetileg az építőiparból származik, ezért célszerű kihagyni a beszerzésből az off-road piacot, közvetlenül az építőipari szereplőket kell keresni. Ne lepődjünk meg, itt is óriási lesz a szórás a négyzetméterre vonatkoztatott árajánlatok között, miközben a rácsok között nincs nagy különbség. 6 hazai céget kerestem meg, akik közvetlenül a gyártótól beszerezve forgalmaznak GRP rácsokat. 38 mm-es vastagságra kértem ajánlatot, az eredmény (bruttó ár) a következő volt:

- legolcsóbb ajánlat: 20e Ft/m2

- legdrágább ajánlat: 45e Ft/m2

A különbség tehát több, mint kétszeres, de a legdrágább építőipari ajánlatnál is több, mint kétszer drágább a legkedvezőbb hazai off-road waffle ajánlat. A 20e és 110e Ft közötti különbség pedig egyenesen nevetséges: az off-road bolt által szabott árból 5 teljes pár (pontosabban 11 waffle) kijönne, amivel 2-5 autót lehetne felszerelni homokráccsal.

Nem célom minősíteni a hazai off-road kereskedelmet, de azért a fenti számok magyarázatot adnak arra, hogy pl. miért látni olyan ritkán waffle-t a hazai terepjárósok kocsijain, videófelvételein...

Tehát célszerű közvetlenül a GRP ráccsal foglalkozókat keresni. Az egyetlen bökkenő, hogy ők csak a paramétereknél már említett táblaméretekkel tudnak szolgálni, tehát a legkisebb egység is általában 1x2 méter (igaz ez ritkán kapható itthon, inkább a 3 és 4 méteresből lehet rendelni). A legjobb megoldás, ha több terepjárós társul közös beszerzésre, így a tábla költségét egymás között el lehet osztani, és egy pár waffle (100x31 centis, 38 mm vastag) akár 14e Ft-ból kijöhet.

Zárszóként itt az általam talált, GRP ráccsal foglalkozó hazai cégek listája, őket érdemes árajánlatért megkeresni:

Metmark

Ökotechnik

Vink Plast

InAqua

Euro Gumi

Avius

A spanifer, mint vontatókötél

Egy korábbi bejegyzésben már említésre került, hogy a spanifer (rakományrögzítő heveder) a csörlős önmentésen kívül vontatásra is alkalmas. Ennek mikéntjéről lesz most szó. Persze itt is - mint a jó pörköltnél - mindenkinek megvan a maga receptje, én most csak az általam többször is sikeresen alkalmazott módszert mutatom be.

A műveletben természetesen semmi bonyolult dolog nincs, hiszen a heveder majdnem olyan, mint egy vontatókötél, van azonban néhány különbség. Az első és legfontosabb a hossza, a másik pedig az, hogy csak az egyik végén van kampó. Mivel a spanifer elsősorban önmentési céllal kerül az autóba, így törekszünk a leghosszabb példány beszerzésére. Míg egy vontatókötél nem haladja meg az 5 méteres hosszúságot, addig a rakományrögzítőkből elsősorban a 8-12 méteres darabok közül szoktunk válogatni. Vontatáskor a túl rövid távolság igen balesetveszélyes (ráfutás), de a túl hosszú kötél is hasonló okokból kerülendő, hiszen problémákat okozhat elindulásnál, kanyarodásnál stb. Az egyik kampó hiánya értelemszerűen a rögzítést nehezíti meg, de persze nem jelent megoldhatatlan problémát.

Mivel én 11.5 méteres hevedert rendszeresítettem önmentésre, így logikusnak tűnt, hogy félbehajtva kb. 5 méteres vontatókötelet kapok, ami picit kényelmesebb közlekedést tesz lehetővé a vontatott autó számára a 4 méteres teszkós vontatókötelhez képest. Persze 11.5-nek nem 5 a fele, de mindjárt látszik, hová tűnik a maradék.

1. lépés:

Hajtsuk félbe hevedert, majd az üres véget csomózzuk a kampóhoz! A csörlős bejegyzésben szó volt arról, hogy egyik kötél sem szereti a csomózást, mivel így csökken a szakítószilárdságuk, de az országúti vontatás esetén nem jelent akkora problémát, mivel gördülő terhet húz a vontató, ami kisebb terhelést jelent a kötél számára, mint a sárba ragadt autó vonszolása. Ha tehát kellő méretű (erősségű) spanifert vásároltunk, akkor ez nem okozhat problémát. Érdemes 30-50 centit hagyni a csomó utáni szakaszra, mivel ezt a kis hevederdarabot még az alvázra is ki tudjuk kötni, ha tehát véletlenül kiugrana a kampó a vonószemből (sajnos sok autónak pici, bénán elhelyezett rögzítési pontja van csak), akkor az alvázhoz erősített spanifer húzza tovább a kocsit. Persze ez a megoldás nem nyerő, ha az alváz magasabban van, mint a lökhárító, hiszen ebben az esetben a heveder le fogja tépni azt, vagy legalábbis elhajlítja, kárt tesz benne - erre fontos ügyelni!

2. lépés:
Mivel a heveder másik végén nincs kampó, ezért itt csinálni kell egy hurkot. Ennek menete természetesen attól függ, hogy a vontató autón milyen rögzítési lehetőség van. Ha csak vonószem, akkor oda egyszerű csomóval kell kikötni a spanifert. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor vonóhorog is van a kocsin, ilyenkor célszerű azt használni. Az alábbi képsoron látható hurok nagy előnye, hogy pillanatok alatt megvan, vontatás után pedig könnyen oldható, nem feszül be annyira, mint egy sima csomó.

3. lépés:
Vontatás, ésszel! Ne feledjük, ez kimondottan veszélyes műfaj, ezért csak lassan, figyelmesen szabad csinálni! Sokan elfelejtik, hogy vontatáskor nem szabad a vészvillogót használni, mivel ez hivatalosan elakadásjelző, tehát csak álló jármű használhatja, így megtévesztő, ha egy guruló autó elakadást jelez. Ráadásul ilyenkor a vontatott autó mögött haladók nem tudhatják, mikor fogunk pl. balra kanyarodni, így előfordulhat, hogy pont akkor próbálnak megelőzni, amikor mi éppen balra fordulnánk. Tehát vontatáskor ugyanúgy használjunk az indexet, mint a vontató autó, a műszaki hibára és a vontatásra pedig úgy tudjuk felhívni a mögöttünk jövők figyelmét, hogy kirakjuk a hátsó ablakunkba az elakadásjelző háromszöget, valamint lassan megyünk.

A rojtosodásról:
A spanifer nem vontatásra van kitalálva. Arra is használhatjuk, de ilyenkor előfordulhat, hogy nagyon gyorsan elkopik. Ennek az az oka, hogy vontatás során (főleg a kevésbé összeszokott vontatópárosoknál) sokszor nem feszes a heveder (pl. lejtőn lefelé gurulva, fékezéskor, induláskor stb), így az a földön csúszik, súrlódik, márpedig 20-30 km/h fölött ez már komoly erő lehet, gondoljunk csak bele, mi történne a tenyerünkön a bőrrel, ha 50 km/h-s tempónál megpróbálnánk megérinteni az aszfaltot...
Ilyenkor tehát a súrlódás hatására a spanifer rojtosodik, aminek az a legnagyobb hátránya, hogy minden szál kibomlásával csökken a heveder szakítószilárdsága, tehát egyre kisebb terhet visel el károsodás nélkül. Erre feltétlenül gondoljunk, ha a csörlőzéshez használt példánnyal vontatni is szeretnénk. A rojtosás mértéke annál kisebb, minél kevesebbet érintkezik az aszfalttal a heveder, ez pedig úgy érhető el, hogy minél rövidebbre fogjuk a hosszát. Ezt nyilván csak a korábban már említett értelmes határok között érdemes tenni.
Azért túlságosan nem érdemes aggódni, rövidebb vontatás esetén a károsodás mértéke elenyésző. Az alábbi rojtosodás egy közel 300 km-es (tudom, ilyen távolságra nem illik/szabad vontatni, de a trélerezés ennek a megoldásnak akár hatszorosába is kerülhet) vontatás eredménye:

Tipp:
A heveder sérült részén a rojtosodás tovább folytatódik, ha nem állítjuk meg. Erre jó megoldás az, ha a levált szálakat levágjuk, a spanifer szélét pedig öngyújtóval melegítjük fel. Így megolvad a műanyag a kérdéses területen, ami "összeforrasztja" a hasadást, vagyis nem rojtosodik tovább az anyag.

Hasznos kellékek a terepen 4. - összecsukható rekesz (+videó)

Nem érdemes nagyon ragozni, úgyis mindenki látja, miért jó egy összecsukható rekesz: elférnek benne az önmentéshez szükséges kellékek, így nem röpködnek össze-vissza a csomagtartóban, amikor terepen hajtunk, valamint használat után ebbe tehetjük vissza a sáros eszközöket, így nem kenjük össze belülről a csomagtartót. A műanyag rekesz könnyen tisztítható, használaton kívül pedig összecsukható, így gyakorlatilag nem foglal helyet. Na meg off-road célok mellett "békés, polgári" célokat is szolgálhat, nagyobb bevásárlások során jó szolgálatot tehet. 2000-3000 Ft körül kapható a videón is látható méretű, strapabíró darab (15-20 kilóval simán megpakolható) .

Szükséges minimum - ami nélkül nem érdemes elindulni

A "terepjárás" egyik célja az, hogy picit kiszakadjunk a civilizációból. Amerre mi járunk, ott nincs bolond emberiség, forgalmi dugó, szmog, de nincs közvilágítás, aszfaltozott utca, benzinkút, autósbolt és Tesco, valamint sokszor térerő sem. Így a kellemes magány műszaki probléma esetén nyomasztó tehetetlenséggé nőheti ki magát, ha nem készülünk fel rendesen a túrára. Ez a bejegyzés azokat az eszközöket szedi össze, ami nélkül tényleg nem érdemes elindulni. Később lesz szó egyéb cuccokról is, melyek jól jöhetnek, de hiányuk nem okoz akkora problémát, maximum limitálja a választható útvonalak számát.

- Benzin/dízel:

Talán meglepő, hogy ezzel nyitok, hiszen az üzemanyag nélkül nem is jutnánk el az erdőig, de mégis érdemes róla beszélni. Nem az a lényeg, hogy legyen benzin a kocsiban, hanem az, hogy legyen elég benzin! A terepen ugyanis felborul a papírforma: az összkerékhajtás miatt megnő az autó fogyasztása, előfordul, hogy fogy a benzin és az autó egy centit sem halad előre, illetve nem egyszer esett már meg velem, hogy egy túra során többször is vissza kellett fordulnom, majd egy elágazónál másik úton folytatni a haladást, nem várt akadály (pl. kidőlt fa) miatt. Ezért van az, hogy minél inkább komolyan off-roadozik valaki, annál kevésbé gondolkodik liter/km alapon, helyette a mérce a liter/óra lesz, vagyis az 1 óra alatt elfogyasztott üzemanyag a lényeg, nem a megtett táv.

Ha tehát a tervezett útvonal hossza 50 km, akkor legalább 100-150 km-re elegendő üzemanyag legyen a kocsi tankjában, ne sajnáljuk az időt a túra előtti tankolásra! Már csak azért se, mert ha kevés az üzemanyag a tankban, akkor erős emelkedőn vagy lejtőn (terepen bizony akad mindkettőből) az átmenetileg fellépő lötyihiány miatt (a tank egyik csücskében gyűlik össze az üzemanyag többsége) bedadoghat a motor, vagy le is fulladhat. Ez pedig félúton egy meredek emelkedőn igen sok probléma forrása lehet.

Ciki, ha ilyenkor fullad le üzemanyag-hiány miatt a motor

- Autós táska:

Nem feltétlenül van rá szükség, de hasznos, ha kéznél van egy olyan táska, amibe (majdnem) az összes kellék belefér. Így nem kell az egész kocsit végigtúrni egy-egy eszközért, és indulás előtt is gyorsabban tudjuk ellenőrizni, hogy mindent beraktunk-e. Ez a táska lehet sima sporttáska, vagy direkt autós felhasználásra szánt termék, a lényeg, hogy beleférjenek a motyók. Ajánlani tudom az Aldi, Lidl és hasonló boltokban kapható plüss, tépőzáras tatyókat, viszonylag sok cucc fér beléjük, és a tépőzáras aljuknak köszönhetően odatapadnak az autó kárpitjához (csomagtartó, padló stb), így nem röpködnek, dülöngélnek, miközben terepen haladunk. 1000-1500 Ft körül kaphatók.

Autós táska a kellékek tárolására

- EÜ csomag:

Amúgy is kötelezően az autó tartozéka, így nem érdemes spórolni vele. Terepen életet menthet, ha van a szakszerű ellátáshoz legalább néhány kellék. Márpedig terepen is könnyen előfordulhatnak balesetek, például borulás, leszakadó nehéz faág, felvert kő, állattámadás (pl. kóbor kutya), mentés vagy szerelés közben elszenvedett sérülés (elszakadó kötél, emelőről lecsúszó autó, helytelen szerszámhasználatból származó vágás, szúrás, törés) stb. Néha még az országúton is sokat kell várni a mentőkre (nem az ő hibájuk), az erdőbe nagyságrenddel több ideig tart a kiérkezésük. Ezért nem árt, ha nem csak az ellátáshoz szükséges eszközöknek, hanem a használatukhoz szükséges tudásnak is birtokában vagyunk! Nem szégyen átlapozni az egészségügyi ellátás tananyagát (meg néha a KRESZ könyvet sem...), sok múlhat rajta!

- Kesztyű:

Itt egyszerű melóskesztyűre tessék gondolni, amit 300-500 Forintért bárhol be lehet szerezni. De lehetőleg ne szövetből, hanem rendes bőrből készült darabot vegyünk, mert tartósabb, kisebb eséllyel szakad, lyukad, így (és ez a legfontosabb) nagyobb védelmet nyújt a kezünknek. Hol lehet rá szükségünk? Például szereléskor, meleg alkatrész fogdosásakor, mentéskor (csörlőzéshez kötelező jelleggel), "kertészkedéskor", vagyis olyan szituációkban, amikor pl. fával, bokorral, szúrós bozóttal kell "együttműködni". Télen pedig azért lehet jó barátunk, mert nem lesz jégcsap a kezünkből, mire feldobjuk a hóláncokat a 4 kerékre. Filléres tétel, nagyon hasznos eszköz.

Kesztyű - minél több és vastagabb bőr, annál biztonságosabb

- Pótkerék és emelő:

A gumi sérülése terepen mindig benne van a pakliban, így felelőtlen dolog pótkerék nélkül elindulni az erdőbe. Márpedig gumit csak úgy lehet cserélni, ha előtte felemeljük az autót. A probléma az, hogy az emelés nem is olyan könnyű művelet. A legtöbb autóemelő aszfalton gyönyörűen teszi a dolgát, terepen viszont könnyen besüllyednek a laza talajba, ezért vagy nagyobb, lapos követ kell alájuk rakni, vagy célszerű egy erős fémlapot is magunkkal hordani, amit alátétként tudunk használni, megakadályozva a süppedést. Ez utóbbi persze növeli a felszerelés súlyát és az esetek 99%-ában csak foglalja a helyet, de a lapos kő használata is problémákat vet fel, hiszen nem biztos, hogy találunk a közelben alkalmas követ, ha pedig találunk, nem biztos, hogy tényleg alkalmas: a kocsi súlya alatt elrepedhet, vagy lecsúszhat róla az emelő, ez pedig komoly balesetet okozhat.

Pótkerék és emelő mindig legyen nálunk!

A hagyományos mechanikus és hidraulikus emelők mellett létezik egy harmadik megoldás is, ez pedig a kipufogógázra épülő légpárnás emelő. Az elv egyszerű: fogunk egy nagy "gumimatracot", berakjuk a kocsi alá, majd a matracot felfújjuk a kipufogóból kiáramló gázzal, a matrac tágulásával pedig felemelkedik az autó. Az elv ugyan jó, de terepen azért ez sem csodafegyver, használata sokszor problémákba ütközhet. Szerintem ráadásul picit veszélyes is. Nem véletlen, hogy az igazi terepjárók felszerelései között nem ez az emelő kap helyet.

Légpárnás emelő

A komolyabb off-roadosok körében népszerű eszköz a jack, magyarul hévér, vagy teljes nevén: fogasléces emelő. Legnagyobb előnyük, hogy változatos talaj-, és terepviszonyok között is nagy magasságra tudnak biztonságosan emelni, miközben ha megfelelően elő van készítve hozzá az autó (extra emelési pontok vannak kialakítva), akkor pillanatok alatt használatra kész a rendszer (nem kell a kocsi alatt matatni). Másik előnye a megoldásnak, hogy drótkötél, lánc vagy heveder segítségével kézi csörlőként is használható, tehát kimondottan univerzális eszközről van szó. Helyigénye, súlya és ára viszont nagy, emiatt nem mindenki számára ajánlott.

Izmos emelő és kézi csörlő is lehet egyben

És ha már szó esett a pótkerékről: állítólag a statisztikák szerint az emberek többsége nem szokta ellenőrizni a pótkerék nyomását, emiatt általában csak akkor szembesülnek a lapos gumival, amikor felraknák a kocsira. Terepre tehát célszerű garantáltan jó pótkerékkel menni. És itt nem csak a guminyomásra gondolok, hanem a helyes méretre is! Bizony sokszor előfordul, hogy a pótkerék mérete nem egyezik az autón található kerék méretével, ami ugyan végszükség esetén még elfogadható, de minek nehezítsük az életünket még ezzel is?

- Pumpa vagy kompresszor:

Miért kéne pumpa, ha egyszer ellenőriztük a guminyomást indulás előtt (a pótkerékben is)? Több okból is. A legfontosabb az, hogy a guminyomást célszerű a terephez igazítani. A gyártó által aszfaltra megadott nyomás az esetek jelentős részében nem ad optimális tapadást a szilárd útburkolatról lehajtva. Például homokos talajon a kisebb guminyomás segíthet abban, hogy ne ragadjunk bele a "Szaharába". Amikor viszont újból kiérünk a civilizációba, nem hátrány, ha ismét a megfelelő nyomás uralkodik a gumiban. Ilyenkor jön jól a pumpa vagy kompresszor. Gondoljunk bele: tereptől függően az ideális nyomást pl. 0.8 bartól 3 barig bármikor változtathatjuk, ezzel biztosítva a haladást. De akkor is hasznát vesszük, ha például a pótkereket kell felfújni (mert ugye elfelejtettük ellenőrizni), vagy valamelyik gumiból lassan szivárog a levegő (tipikusan ilyen a gumira lyukat ütő és beszoruló csavar esete), és időről időre pótolni kell a veszteséget.

Jól jöhet egy kompresszor, de vigyázzunk a gagyival!

Természetesen itt is van kézi és gépi megoldás, utóbbit általában a szivargyújtóról üzemeltethető, 12 Voltos kompresszorok képviselik, melyeket csak rá kell cuppantani a szelepre, és pár perc alatt felfújják a gumit. Sajnos a tapasztalat az, hogy az olcsó, 1500-2500 Ft-os változatok nem túl tartósak, én például 2 darabot fogyasztottam el 1 év alatt, kb. 20 fújás során. Az elsőn széttört a fújófej, a második pedig kb. a 3. használat során zárlatos lett. Hiába cserélik garanciában, a terepen egy nem működő kompresszor a garancia meglététől függetlenül nem működő kompresszor marad. Szóval aki a villanyos megoldást választja, ne spóroljon vele. Persze a kézzel/lábban hajtható pumpáknál is sok esetben ipari hulladékról beszélhetünk, úgyhogy a paranoiások akár két pumpát is tarthatnak a kocsiban.

- Vontatókötél:

Bár abból indultunk ki, hogy az erdőn-mezőn úgysem találkozunk senkivel, néha előfordulhat, hogy mi magunk invitálunk másokat a helyszínre. Például ha teljesen elakadunk (pl. felül az autó valamire, vagy beleragad a sárba), szükség lesz valakire, aki kiráncigál minket a szorul helyzetből. Szokták mondani, hogy a terepjárós legjobb barátja a traktoros, de persze ha trakesz nincs, megteszi az erdész, vadász stb terepjárója is (igaz ők annyira nem fognak örülni az erdőben tartózkodásunknak). Ilyen esetben az a minimum, hogy legyen nálunk a mentéshez szükséges kötél, hiszen nem várhatjuk el egy műszakből hazafelé döcögő traktorostól, hogy legyen nála a mi mentésünkhöz szükséges felszerelése, illetve sokszor sajnos a többi terepjárósnál sem akad ilyen kellék.

De milyen kötelünk legyen? A vontatásra, mentésre hatványozottan igaz a "kétszeres szabály", miszerint minden eszközt úgy méretezzünk, hogy az autó súlyának legalább kétszeresét kezelni tudja. Igaz ez a csörlőre és a vontatókötélre is. Ha tehát van egy másfél tonnás terepjárónk, akkor ne a 2 tonnára hitelesített kötelet vegyük, hiszen ezek a kínai vackok sokszor még azt sem teljesítik, ami rá van írva, ráadásul egy másfél tonnás autó, 50 kg benzinnel, további 50 kiló mindenféle felszereléssel, újabb 20-40 kiló rátapadt sárral már egyre jobban közeledik a 2 tonnához, arról nem is beszélve, hogy általában nem gördülő vontatásról lesz szó, hanem vonszolásról, mivel az autó be van ragadva valahová, így nagyobb húzóerőt kell kifejteni, hogy kiszabaduljon fogságából. Egyből érezhető tehát, hogy a túlméretezés nem gigantománia, hanem jól felfogott érdekünk.

Szükség esetén megteszi, de érdemes kerülni a hipermarketes gagyikat

A hipermarketekben általában 3.5 tonnás a legnagyobb teherbírású, ennél gyengébbet nem érdemes választani. Kisebb autóknál (Suzuki Samurai, Subaru Libero, esetleg Lada Niva) még használhatók, de terepre ennél masszívabb holmival célszerű indulni - az elszakadó vontatókötél lehetetlenné teheti a mentést, illetve sérülést is okozhat. A keményen off-roadozók ún. rántókötelet használnak, amibe most nem mennék bele, mert túlmutat a blogban foglalt témán, a lényeg az, hogy drága és nagyon jól használható eszközről van szó, amihez azonban tudásra is szükség van (ennek hiánya okozza azt a rengeteg videót, amit a youtube-on találni snatch strap kulcsszavakra keresés után).

Jó alternatívát jelenthet a heveder (gurtni) használata: 1700 Ft-ért már 5 tonnás, 7 méteres darabot kapni, tehát hosszabb és olcsóbb, mint a hipermarketes motyó, ráadásul megbízhatóbb is. Kamionos boltokban vagy webshopokban célszerű keresni. A spaniferrel egy későbbi írásban részletesebben is foglalkozom majd, mivel a vontatáson kívül az önmentés terén is nagy segítség lehet.

Heveder (a képen racsnis feszítővel) jó alternatíva vontatáshoz

- Bikakábel:

Ismét azt kell feltételeznünk, hogy más fog rajtunk segíteni. Előfordulhat, hogy valamiért lemerül az akkumulátorunk a terepen. A legkönnyebben az önindító túlzott használatával érhetjük el ezt (például beázás miatt nem akar indulni a gép, és a hiba felkutatása helyett túl sokat köszörülve kiszívjuk a delejt az akksiból), de meghibásodott elektromos berendezés vagy vadkemping, táborozás során, álló motor mellett túl sokat működtetett fényszóró, hűtőtáska, fűtőberendezés, 220-as inverter is tud ilyet okozni.

Tipikus hipermarketes gagyi

Ismét kell egy jó traktoros vagy terepjárós, akitől tudunk villamosenergiát vételezni, és jó, ha bebiztosítjuk magunkat: legyen nálunk bikakábel! Sajnos itt is tapasztalatból tudom elmondani, hogy a hipermarketekben, autósboltokban kapható cuccok a felét sem tudják annak, ami a zacskójukra van írva, vastag gumi szigetelés alatt kimondottan vékony rézdrót fut, ami nagyobb autó (pl. 2 literes vagy nagyobb dízel) önindítójához szükséges áramerősség esetén egyszerűen elolvad. Ha biztosra akarunk menni, célszerű külön megvásárolni a csipeszeket, és villamossági boltban vastag erezetű kábelt venni, majd házilag elkészíteni a bikakábelt. Így tartós és megbízható eszközhöz jutunk, nem sokkal drágábban, mintha a hipermarketben szereztük volna be a gagyi kínai cuccot.

- Víz:

Triviálisnak tűnhet, de már én is indultam el víz nélkül terepre, meg is bántam. Az ivóvíz fontos, mert könnyen lehet, hogy a tervezett idő többszörösét vagyunk kénytelenek az erdőben tölteni, szomjasan pedig semmit sem lehet élvezni. Emellett a víz hasznos lehet mosakodáshoz, kézmosáshoz - nem kell ahhoz sár, hogy szükségünk legyen rá: néhány kő, útra hullott faág pakolása után is jól tud esni egy kézmosás, és az autót sem dzsuvázzuk össze belülről. A víz a kocsinak is jól jöhet, például elfogyó ablakmosó lötyi vagy meghibásodó spricli esetén van mivel tisztítani az ablakot, de este a lámpák mosásához is jól jöhet (a sár és por csúnyán le tudja rontani a világítás mértékét). Végszükség (vízforralás, szivárgás stb) esetén pedig a hűtőbe is tölthető, bár hosszabb távon ne hagyjuk benne (leeresztés majd feltöltés fagyállóval), mert lerakódik a "szárazanyag tartalom", ami rontja a hűtés hatásfokát - magyarul vízkövesedik tőle a hűtő. Persze tarthatunk külön desztvizet (ioncserélt víz) is ilyen célra a kocsiban.

5 liter víz általában elegendő

Én az 5 literes kannát javaslom, mint eszközt és mennyiséget. Ennyi bőven elegendő az ivóvíz biztosítására, kézmosó víznek és esetleg autópucolásra is. Nyilván ha vadkempingelni megy az ember, akkor a természetben töltött idő és a létszám függvényében több vízre is szükség lehet, ne feledjük: napi 3 liter folyadékot mindenkinek illik bevinni, főzéskor (tea, kávé, leves, bogrács) pedig a víz egy része elpárolog. Egy könnyed délutáni csapatásra bőven elég az 5 liter. Nem létfontosságú, de az sem hátrány, ha egy kis kaját is bedobunk a kesztyűtartóba. Lehetőleg száraz legyen, de ne sós (amitől jól megszomjazik az ember). A könnyen olvadó cuccok (csoki, mázas bevonatú kaják, cukorka stb) sok bosszúságot okozhatnak, mire kicsomagoljuk, ráadásul a kezünket is összekenjük. Müzli szeletek, keksz - ilyesmit érdemes éhség ellen a kocsiban tartani, mivel hosszú ideig nem romlanak meg, így nem gond, ha 1-2 hónapra a kocsiban felejtjük őket.

- Takaró, pléd, polifoam:

Ismét egy multifunkciós eszköz, ami igazából egy személyautóban is szerintem alapvető tartozék. Jól jön, ha esetleg a kocsi alá kell befeküdni, de akár egy kerékcsere is kényelmesebben levezényelhető, ha nem a földre kell térdelni. Ha pedig elhúzódik a terepjárás, a hidegben eredeti funkciójának megfelelően meleget adhat.

- Lámpa:

Én a fejlámpákat szeretem a legjobban, mert használatukkal szabad marad mindkét kéz, és a mai LED-es csodák könnyűek és kellően nagy fényerő mellett is hosszú ideig képesek egy szett akksival üzemelni. A lámpára nem csak este lehet szükség, "az autó alatt mindig sötét van", tehát ha bütykölni kell a motorházban vagy a kocsi alatt, akkor jól jön egy fényforrás. Éjszaka pedig főleg jól jöhet egy hordozható lámpa, hiszen előfordul, hogy ki kell szállni a kocsiból (pl. előzetes bejárása egy neccesebb szakasznak), a fényszórót nem vihetjük magunkkal mindenhová.

Az olcsó, noname LED-es lámpák is jól teljesítenek

Tapasztalatom szerint az 1500 Ft-os noname kínai LED-es fejlámpa is teljesen megbízhatóan teljesít hosszú éveken át. Természetesen a márkásabb holmik (pl. Petzl) általában többet tudnak, és valóban teljesen vízállóak (szemben az annak mondott, noname kínai cuccoknak), de nekem még esőben, barlangban sem volt bajom a noname cuccal, szóval ezen nem érdemes sokat gondolkodni, inkább arra érdemes ügyelni, hogy mindig ott legyen a kocsiban, és persze az akkumulátorok se legyenek benne lemerülve! Mivel a kocsiban tartott fejlámpára viszonylag ritkán van szükség, így hónapok alatt lemerülhet. Ennek elkerülése érdekében célszerű alacsony önkisülésű akksikat használni, amelyek akár 2-3 hónap után is megtartják a töltés nagy részét. Ilyen akksi például a Varta Ready2Use, Sanyo Eneloop, Panasonic Infinium, GP Recyko stb.

- Kábelkötegelő:

Olcsó és nagyon univerzális kellék, amivel sok problémát lehet orvosolni. Gyakorlatilag szinte bármit bárhová lehet rögzíteni vele, így előszeretettel használják a váratlanul lefittyedő vagy letépett alkatrészek ideiglenes fixálására. Ilyen lehet a terepen letépett lökhárító visszakendácsolása, lógó csövek, vezetékek rögzítése stb. Én például egyszer egy csavarjait elhagyó kartervédő lemezt rögzítettem az olajteknő aljára.

Sok legyen és hosszú

A legfontosabb, hogy sok legyen belőle és a lehető leghosszabb típust válasszuk - utólag lehet rövidebbre venni, de a túl rövid darab nem éri körbe a fixálandó alkatrészt. A többit már a kreativitás megoldja.

- Alapvető szerszámok:

Bár sokszor előfordult a bejegyzés során a "szerelés", ha jó autót választottunk (és megfelelően gondozzuk), akkor az esetek jelentős részében terepen csak a gázt kell nyomni. Mégis jó, ha felkészülünk a bajra, mert lehet, hogy csak egy kilazult csavart kell meghúzni, de ha nincs mivel, esetleg ott maradunk a puszta közepén (pl. kilazult hűtőcső bilincs, szivárgó adagoló vagy olaj stb). Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor egy franciakulccsal és két csavarhúzóval (egyhornyú és philips) letudhatjuk a dolgot.

Franciakulcs - szükség esetén kalapácsként is jól használható

Persze a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, hiszen a franciakulccsal - méretéből adódóan - sok alkatrészhez nem férünk hozzá, bizonyos csavarokat pedig méretben passzoló villáskulccsal sem lehetne elérni, inkább dugókulccsal kell próbálkozni. Az sem hátrány, ha van az embernél kombinált fogó, és persze egy-két csavar, alátét, biztosíték, kés, imbuszkulcs és egyéb dolog is bekerül a táskába, a végén pedig külön szerszámos láda kell a cuccoláshoz. Viszont minden eszközzel nő az esélye annak, hogy meghibásodás esetén segítség nélkül tudjuk orvosolni a problémát.

- Egyéb cuccok:

Itt jön mindenkinek az egyéni listája, amit még feltétlenül, minden alkalommal vinni kell. Ez nyilván függ a felhasználás módjától, illetve magától a járműtől is. Az imént felsorolt arzenál soknak tűnhet, pedig jelentős része elfér az elején említett autós táskában. Igaz ez még nem a teljes felszerelés, csak a szükséges minimum, ami nélkül nem érdemes elindulni. E mellé még jönnek olyan kényelmi vagy mentési eszközök, melyekkel egyszerűbb, kényelmesebb vagy biztonságosabb a terepjárás, de ezekről a későbbi bejegyzések során még úgyis lesz szó.