Az olcsó kínai kézi csörlő visszavág

Szűk költségvetés esetén az egyik legolcsóbb önmentő eszköz a kézi csörlő. Ehhez nem kell más, mint egy adag spanifer és egy kézi csörlő, amit természetesen Kínában gyártanak. Korábban már beszámoltam arról, hogy elég egyértelmű jelek utalnak a 2 tonnács csörlőnél a minőség hiányára, most ismét szembesültem ezzel - ráadásul havas terepen, éles szituációban. A történet egyszerű: enyhe emelkedőn kellett volna felhúzni az autót, a csörlő azonban félúton meggondolta magát, és elhajlott az erőkar:

Az elgörbült erőkar

A fenti képen kivehető, ahogy a kar vagy 15°-kal odébb áll a keleténél (nem szimmetrikus így a csörlő). Ennek van egy olyan kellemetlen következménye, hogy a reteszt mozgató rugó sem funkcionál rendesen, sőt maga a retesz is elmozdul a helyéről, és nem harap bele rendesen a fogaskerékbe.

Deformációk tárháza

Jól láthatók a deformáció nyomai mindkét száron. És ha ez még nem lenne elég, akkor megemlítem, hogy ismét előjött a múltkori hiba, vagyis ledobta a dob magáról a korongot, így le tud csavarodni a drótkötél a dob és a korong közé, ahol persze egyből beszorul, és onnét kezdve se fel, se le:

A becsípődött drótkötél

Röviden és tömören összefoglalva: a csörlő halott. Nem volt túl hosszú életű. Sajnos az olcsó kínai cuccok továbbra is gyenge minőségűek, ennek ékes példája ez a 2 tonnás kézi csörlő, amivel egy 900 kilós minibuszt próbáltam csak huzogatni eddig. Lehetne még kalapálgatni, de kár vele foglalkozni, elvégre terepre csak olyan eszközt viszünk, amiben meg lehet bízni. Nem ér semmit egy olyan csörlő, amire éles helyzetekben nem lehet számítani. Azóta volt alkalmam személyesen is összehasonlítani a 4 tonnás változattal, az minden szempontból nagyobb, több anyag van benne, talán az alkalmas lenne hosszabb távon is a csörlő feladatának ellátására.

Azonban ott a terepen valahogy meg kellett oldani a helyzetet, és új ötletem támadt. Ennek részletezése egy későbbi bejegyzésben várható.

A spanifer, mint vontatókötél

Egy korábbi bejegyzésben már említésre került, hogy a spanifer (rakományrögzítő heveder) a csörlős önmentésen kívül vontatásra is alkalmas. Ennek mikéntjéről lesz most szó. Persze itt is - mint a jó pörköltnél - mindenkinek megvan a maga receptje, én most csak az általam többször is sikeresen alkalmazott módszert mutatom be.

A műveletben természetesen semmi bonyolult dolog nincs, hiszen a heveder majdnem olyan, mint egy vontatókötél, van azonban néhány különbség. Az első és legfontosabb a hossza, a másik pedig az, hogy csak az egyik végén van kampó. Mivel a spanifer elsősorban önmentési céllal kerül az autóba, így törekszünk a leghosszabb példány beszerzésére. Míg egy vontatókötél nem haladja meg az 5 méteres hosszúságot, addig a rakományrögzítőkből elsősorban a 8-12 méteres darabok közül szoktunk válogatni. Vontatáskor a túl rövid távolság igen balesetveszélyes (ráfutás), de a túl hosszú kötél is hasonló okokból kerülendő, hiszen problémákat okozhat elindulásnál, kanyarodásnál stb. Az egyik kampó hiánya értelemszerűen a rögzítést nehezíti meg, de persze nem jelent megoldhatatlan problémát.

Mivel én 11.5 méteres hevedert rendszeresítettem önmentésre, így logikusnak tűnt, hogy félbehajtva kb. 5 méteres vontatókötelet kapok, ami picit kényelmesebb közlekedést tesz lehetővé a vontatott autó számára a 4 méteres teszkós vontatókötelhez képest. Persze 11.5-nek nem 5 a fele, de mindjárt látszik, hová tűnik a maradék.

1. lépés:

Hajtsuk félbe hevedert, majd az üres véget csomózzuk a kampóhoz! A csörlős bejegyzésben szó volt arról, hogy egyik kötél sem szereti a csomózást, mivel így csökken a szakítószilárdságuk, de az országúti vontatás esetén nem jelent akkora problémát, mivel gördülő terhet húz a vontató, ami kisebb terhelést jelent a kötél számára, mint a sárba ragadt autó vonszolása. Ha tehát kellő méretű (erősségű) spanifert vásároltunk, akkor ez nem okozhat problémát. Érdemes 30-50 centit hagyni a csomó utáni szakaszra, mivel ezt a kis hevederdarabot még az alvázra is ki tudjuk kötni, ha tehát véletlenül kiugrana a kampó a vonószemből (sajnos sok autónak pici, bénán elhelyezett rögzítési pontja van csak), akkor az alvázhoz erősített spanifer húzza tovább a kocsit. Persze ez a megoldás nem nyerő, ha az alváz magasabban van, mint a lökhárító, hiszen ebben az esetben a heveder le fogja tépni azt, vagy legalábbis elhajlítja, kárt tesz benne - erre fontos ügyelni!

2. lépés:
Mivel a heveder másik végén nincs kampó, ezért itt csinálni kell egy hurkot. Ennek menete természetesen attól függ, hogy a vontató autón milyen rögzítési lehetőség van. Ha csak vonószem, akkor oda egyszerű csomóval kell kikötni a spanifert. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor vonóhorog is van a kocsin, ilyenkor célszerű azt használni. Az alábbi képsoron látható hurok nagy előnye, hogy pillanatok alatt megvan, vontatás után pedig könnyen oldható, nem feszül be annyira, mint egy sima csomó.

3. lépés:
Vontatás, ésszel! Ne feledjük, ez kimondottan veszélyes műfaj, ezért csak lassan, figyelmesen szabad csinálni! Sokan elfelejtik, hogy vontatáskor nem szabad a vészvillogót használni, mivel ez hivatalosan elakadásjelző, tehát csak álló jármű használhatja, így megtévesztő, ha egy guruló autó elakadást jelez. Ráadásul ilyenkor a vontatott autó mögött haladók nem tudhatják, mikor fogunk pl. balra kanyarodni, így előfordulhat, hogy pont akkor próbálnak megelőzni, amikor mi éppen balra fordulnánk. Tehát vontatáskor ugyanúgy használjunk az indexet, mint a vontató autó, a műszaki hibára és a vontatásra pedig úgy tudjuk felhívni a mögöttünk jövők figyelmét, hogy kirakjuk a hátsó ablakunkba az elakadásjelző háromszöget, valamint lassan megyünk.

A rojtosodásról:
A spanifer nem vontatásra van kitalálva. Arra is használhatjuk, de ilyenkor előfordulhat, hogy nagyon gyorsan elkopik. Ennek az az oka, hogy vontatás során (főleg a kevésbé összeszokott vontatópárosoknál) sokszor nem feszes a heveder (pl. lejtőn lefelé gurulva, fékezéskor, induláskor stb), így az a földön csúszik, súrlódik, márpedig 20-30 km/h fölött ez már komoly erő lehet, gondoljunk csak bele, mi történne a tenyerünkön a bőrrel, ha 50 km/h-s tempónál megpróbálnánk megérinteni az aszfaltot...
Ilyenkor tehát a súrlódás hatására a spanifer rojtosodik, aminek az a legnagyobb hátránya, hogy minden szál kibomlásával csökken a heveder szakítószilárdsága, tehát egyre kisebb terhet visel el károsodás nélkül. Erre feltétlenül gondoljunk, ha a csörlőzéshez használt példánnyal vontatni is szeretnénk. A rojtosás mértéke annál kisebb, minél kevesebbet érintkezik az aszfalttal a heveder, ez pedig úgy érhető el, hogy minél rövidebbre fogjuk a hosszát. Ezt nyilván csak a korábban már említett értelmes határok között érdemes tenni.
Azért túlságosan nem érdemes aggódni, rövidebb vontatás esetén a károsodás mértéke elenyésző. Az alábbi rojtosodás egy közel 300 km-es (tudom, ilyen távolságra nem illik/szabad vontatni, de a trélerezés ennek a megoldásnak akár hatszorosába is kerülhet) vontatás eredménye:

Tipp:
A heveder sérült részén a rojtosodás tovább folytatódik, ha nem állítjuk meg. Erre jó megoldás az, ha a levált szálakat levágjuk, a spanifer szélét pedig öngyújtóval melegítjük fel. Így megolvad a műanyag a kérdéses területen, ami "összeforrasztja" a hasadást, vagyis nem rojtosodik tovább az anyag.

Olcsó csörlőnek híg a leve

Egy korábbi bejegyzésben bemutatásra került a spanifer és kézi csörlő, mint a terepjárós önmentés legolcsóbb megoldása. Amint az várható volt, az olcsó kínai csörlő nem a tervezés és anyagminőség csúcsa, de azért meglepő, hogy már kevés használat után hibajelenséget produkált. Az egyik csörlőzés során ugyanis picit szétesett a bele, és "se föl, se le" alapon beragadt a drótkötél. Szétszerelés után érthetővé vált a probléma és sikerült megoldást is találni rá. Már csak az ilyen esetek miatt is fontos, hogy lehetőleg minél több szerszám legyen velünk a terepen, hiszen sokszor nem az autót, hanem a kiegészítőket kell javítani. Az alábbi képen jól látszik a probléma oka (bocs a rossz minőségű képekért, sötétben készültek):

Ránézésre is furcsa irányban áll a csörlődob

A csörlődob elmozdult a helyéről, így a drótkötél beszorult a dob alatti "teknőbe". A "miért?"-re a választ a szétszerelés adta meg:

A dob egyik végén a hajtást szolgáló fogak, a másikon pedig egy sima lemez található. A drágább modelleken mindkét oldal fogazott. A probléma forrása az volt tehát, hogy a körlap a terhelés hatására leugrott a dobról, innét kezdve pedig a dob el tudott mozdulni, hiszen a párhuzamosságot a dobon átmenő tengellyel a fogazott rész és a körlap együtt biztosítja:

Érdemes közelebbről megnézni a fenti két képet, mivel ezeken jól látszik, hogyan képzelték el a dob két végének rögzítését - nem túl finom műszaki megoldás. A javítás során visszakerült a körlap a helyére, és némi kalapálással sikerült erősebben fixálni.

Tanulság: az olcsó kínai cuccok még mindig gyenge minőségűek. Tudnak ők jót is gyártani, de annak el is kérik az árát. Persze ha a költségvetés erősen korlátos, akkor be kell érni ennyivel, ráadásul "szorult helyzetben" ezek az olcsó holmik is aranyat érnek, hiszen segítségükkel van esély az önmentésre.

Hasznos kellékek a terepen 2. - kézi csörlő és spanifer (+videó)

Bevezető:

Az előző részben a hólánc terepi alkalmazhatóságát boncolgattam, most egy másik olcsó és praktikus eszközt mutatok be, amely az önmentésben lehet nagy hasznunkra. A csörlőzés az önmentés kifejezés legjobb példája, hiszen magunk erejéből ragadunk be valahová, a csörlő segítségével pedig magunk erejéből is jutunk ki a trutyiból, tehát nem kell másik terepjárós, traktoros a művelethez.

Aki komolyan veszi az off-roadot, előbb-utóbb úgyis elektromos csörlőt szerel a kocsijára (először az orrára, aztán ahogy eldurvul a dolog, hátulra is), mivel az erős, kényelmes, praktikus és nagyon hatékony. Aki viszont csak ritkán kerül olyan szituációba, ahol csörlőzésre szükség lehet, nem biztos, hogy pénzét a drága villanyos rendszerbe kell fektesse. A kézi csörlők pont az ilyen esetekben jöhetnek jól: viszonylag könnyűek, kevés helyet igényelnek, és persze elég olcsón összeállítható egy jó szett. Régi terepjárós alapszabály, miszerint minden mentési eszközt a várható terhelés kétszeresére kell méretezni, vagyis egy 2 tonnás autóhoz 4 tonnás vontatókötél és 4 tonnás csörlő való, így elkerülhető a túlterhelésből adódó meghibásodás vagy akár sérülés (pl. az elszakadó drótkötél csúnya sebet tud ütni). Ezt szem előtt tartva érdemes a mentéshez szükséges két eszközt is összeválogatni.

Akit csak a művelet érdekel, annak máris itt a videó. A részletek, hasznos tudnivalók pedig a videó alatt olvashatók.

Kellékek:

- Kézi csörlő. Van drága és van olcsó, noname és kevésbé noname, az elv viszont mindegyiknél ugyanaz: kézi erővel mozgatunk egy erőkart, aminek hatására egy dobra tekerjük fel a kihúzott drótkötelet. Barkácsboltoktól a Vateráig mindenhol kaphatók, a legjellemzőbb a 2 tonnás és a 4 tonnás kivitel, áruk elég szélsőséges keretek között változhat, a legolcsóbb 2 tonnás példányt 2000 Ft-ért láttam, 4 tonnás változatból pedig 3400 Ft-tól indulnak az árak, sokszor a dupláját, háromszorosát is elkérik egyes helyeken, miközben nincs ekkora különbség, szinte mindegyik Kína produkciója.

Kézi csörlő - 2 tonnás és 4 tonnás kivitelben érhető el

Van itt azonban rögtön 2 turpisság is. Az egyik a csiga. Ahogy a fenti képen is látható, az egyik kampó egy fordítócsigával van itegrálva. A csiga pedig arra jó, hogy megkétszerezhető vele a vonóerő, igaz cserébe megfeleződik a csörlőzési sebesség (egységnyi idő alatt megtett út). A dobozra írt terhelhetőséget viszont a csigával együtt értik, tehát ha a csigát nem használjuk, akkor bizony felezni kell. És itt jön a másik simli: a megadott kötélhossz viszont a drótkötél teljes hosszát takarja, amit a csiga miatt felezni kell. Ez azt jelenti, hogy a 2 méteres drótkötéllel szerelt csörlővel maximum 1 métert lehet egyszerre vonszolni, majd át kell kötni (erről lejjebb részletesebben írok) és újabb 1 métert húzni vele. Szerkezeti okokból ez az 1 méter is inkább csak 70-80 centi, de becsüljük meg, mert olcsó és szorult helyzetben aranyat ér.

Valószínűleg van minőségbeli különbség a nagyon olcsó és a drágább modellek között (pl. duplareteszesek a drágábbak), de elsősorban a méretre figyeljünk: 1 tonna alatti gépekhez (pl. Suzuki Samurai, Subaru Libero) jó lehet a 2 tonnás modell, 1.2-1.5 tonnás jószágokhoz (pl. Lada Niva) viszont már célszerű a 4 tonnással nekifutni. Ne feledjük, sokszor emelkedőn felfelé kell húzni a kocsit, amire rosszabb esetben mázsányi sár is tapadt már a dagonya során, szóval ne ezen spóroljunk.

- Spanifer (racsnis heveder). Az árufuvarozás, rakományrögzítés egyik legalapvetőbb kelléke, de a terepjárásban is nagy segítség lehet. A csörlőzéshez szükséges készlet két részből áll. Az egyik maga a heveder (általában 5-20 méter hosszúságú kiszerelések érhetők el), a másik pedig egy racsnis feszítőrendszer, amelynek működése erősen hasonlít a kézi csörlőnél leírtakra. Magát a hevedert külön is meg lehet vásárolni, de a kézi csörlőzéshez szükségünk lesz egy racsnis egységre is. A spanifer terhelését a csörlőkhöz hasonlóan szeretik tonnában megadni, de gyakran találkozni a daN mértékegységgel is (ez a deka Newton rövidítése), ami abból a szempontból szerencsés egység, hogy 1:1-ben átváltható kg-ra, vagyis egy 5000 daN-os (tehát 50000 N-os) heveder 5000 kg-os terhelhetőséggel bír.

Heveder és racsnis feszítő - mindkettőre szükségünk lesz

Persze itt is több dologra figyelni kell. Az természetes, hogy a teszkós spaniferek terhelhetősége igen kicsi, ezeket célszerű kerülni. Igazán jó és strapabíró egységeket a kamionos boltokban és webshopokban kell keresni, méretben és árban is jobb alternatívát tudnak mutatni. A gondok ott kezdődnek, hogy a spanifer terhelhetősége függ a felhasználás módjától. Máshogy viselkedik, ha árut rögzítünk vele a platón, és máshogy, ha húzásra használjuk (ez utóbbi érdekes számunkra). Minden hevederen található egy vastag címke (adatjelölő etikett), amin a fontosabb adatai megtalálhatók. Itt rögtön több rövidítéssel is találkozhatunk (pl. LC, STF, BF), melyek közül nekünk az LC (lashing capacity) a legfontosabb. Nem hátrány, ha az etiketten szerepel ábra arra nézve is, hogy a különféle felhasználási módok esetén hogyan változik ennek az értéke. Az általam vásárolt "5 tonnás" spaniferre például az igaz, hogy rakomány platóhoz rögzítése esetén LC = 5000 daN, míg "húzó üzemmódban", tehát csörlőzéskor LC = 2500 daN. Tehát itt is feleznünk kell! 2 tonnához közeli autóhoz már inkább a "10 tonnás" heveder ajánlott. 12 méter 5 tonnás heveder, a hozzá való racsnival együtt már 3300 Ft-ért kapható, ha pedig kevés lenne a 12 méter, 2300 Ft-ért további 12 méter heveder vásárolható.

A heveder hosszának csak a józan ész szab határt, ugyanis akár 20 méteres darabok is egymásba toldhatók, bár ilyenkor némi átalakításra van szükség, például el lehet távolítani a toldásnál a fém kampót, mert köteleket vontatáshoz, csörlőzéshez nem praktikus fém tárgyakkal (pl. kampó, sekli, bilincs, karabiner) összekapcsolni, ugyanis szakadáskor ezek buzogányként indulhatnak a kötél vége fele, komoly sérülést okozva a sofőrnek vagy a járműnek. Igaz leginkább a rántókötélnél van ennek jelentősége, mert ott a megfeszülő anyagban rengeteg energia tárolódik.

A legolcsóbb szett tehát 2 tonnás csörlőből és 12 méter 5 tonnás hevederből áll (racsnival együtt), ami kijön 6000 Ft-ból, de azért érdemes a 4 tonnás csörlőben gondolkodni, nem sokkal drágább.

Alapszabályok:

Mielőtt belekezdenénk a kézi csörlőzésbe (vagy akármilyen csörlőzésbe), érdemes tisztázni a legfontosabb biztonsági előírásokat. Sokan legyintenek, de tele a youtube veszélyesebbnél veszélyesebb felvételekkel, ahol sokszor csak az óriási mázlijuknak köszönhetik a résztvevők, hogy nem hullazsákban hagyták el a helyszínt. Kedvenc példavideóm a következő, szinte minden létező hibát elkövetnek, amit csak lehet:

Szóval íme a legfontosabb szabályok, amivel elkerülhetők a balesetek (nincs fontossági sorrend, mindegyiket be kell tartani):

- Kesztyű. Mindig húzz kesztyűt, ha önmentési folyamatba kezdesz, mert megvéd a legtöbb sérüléstől (pl. kirojtosodott drótkötél okozta vágás, karmolás, szúrás, elszakadó kötelek okozta ütés, horzsolás stb).

- Csak a mentésben közvetlenül résztvevők tartózkodjanak a kötelek közelében (ez a drótkötélre és a hevederre is igaz), mindenki más távolról figyelje csak a műveletet! Az elszakadó kötelek ostorszerű csapása még a kikötési pontok közelében ácsorgókat is képesek elérni, komoly sérüléseket okozva!

- Csak olyan eszközt használj, melynek hibátlan állapotáról a művelet előtt meggyőződtél! A rojtosodó drótkötél, szöszösödő heveder használata veszélyes!

- Csak olyan eszközöket használj, melyeknek nem haladja meg a megengedett maximális terhelését az aktuális terhelés!

- Kézi csörlőzés közben nem adunk gázt az autónak addig, amíg a mentésben résztvevő az autó előtt/mögött tartózkodik (lásd fenti videó)! Ugyanis ha végre tapadni kezd a kocsi, akkor azzal a lendülettel el is gázoljuk a csörlőt kezelő barátunkat.

- Csörlőzés közben ne tartózkodjon utas a kocsiban! Az elszakadó kötél akár a szélvédőn keresztül az utastérben is landolhat, így jobb, ha ilyenkor nem ül senki az autóban.

- Emelkedőn csörlőzve mindig gondoskodjunk arról, hogy a kötél elszakadása esetén ne tudjon visszagurulni az autó. Ezt nem olyan könnyű teljesíteni, hiszen a surlódás minimalizálása érdekében nyilván kiengedett kézifék mellett csörlőzünk. A megoldás általában az, hogy a kerék mögé teszünk egy nagy követ, fadarabot, és időről időre "visszük a kerék után", ami így megakadályozza a visszagurulást. Ha nem találunk semmilyen természetes éket, a pótkerék is megfelel ilyen célra.

- Mindig alaposan ellenőrizzük a művelet előtt a kikötési pontot (hívják horgonyzási pontnak is)! Ez általában egy fa szokott lenni. Érdemes picit megmozgatni, megnézni, hogy nincs-e teljesen elszáradva, nehogy terhelés alatt eltörjön vagy kiforduljon a földből (és az autóra essen).

- Igyekezzünk úgy csörlőzni, hogy ne tegyünk kárt a kikötési pontban, a természetben. Az itt bemutatott módszer ebből a szempontból előnyös, de ha csak drótkötéllel dolgozunk, rakjunk a fát körbeölelő rész alá valamit favédő eszköz gyanánt. Ez lehet pokróc vagy akár heveder is, a lényeg az, hogy ne vágjon a drótkötél a fa "húsába".

- Még a művelet előtt fontoljuk meg, hogy előre vagy hátra érdemes csörlőzni az autót! A kézi csörlőzés egyik előnye a fixen telepített csörlőkkel szemben, hogy mindkét irányba lehet vele húzni a terepjárót, így van mérlegelési esélyünk. Ha például egy pocsolyában akadtunk el, és már csak pár métert kellene megtenni a száraz részig, akkor húzhatjuk előre, de ha pl. felhasalt az autó valahol, akkor sokszor jobban járunk, ha egy métert húzunk rajta visszafelé, és picit máshová "helyezve" a kerekeket újból próbálkozunk.

- A szakítószilárdságot elég sok ártatlannak tűnő dolog tudja csökkenteni. Ilyen az, ha vizes a kötél, vagy meg van csavarodva, az egyik legnagyobb gyengítő hatást pedig a csomók tudják kiváltani, így ha csak lehet, próbáljuk elkerülni a csörlőzéshez használt kötelek, hevederek csomózását. Az akár 15-30%-kal csökkenő terhelhetőség mellett további problémát okozhat a jól megfeszített csomók kibogozása is.

- Ne feledkezzünk meg a csörlő és a spanifer tisztításáról! A kosz megnehezíti a használatot, illetve csökkenti az élettartamot.

Kézi csörlőzés a hóban

A gyakorlatban:
A kézi csörlőzés némi gyakorlás után elég gyorsan megy: a racsni segítségével kifeszítjük a hevedert a kikötési pont és a kézi csörlő leengedett drótkötele között, így a csörlő használatával egyből hasznos munkát végzünk. Miután feltekeredett a teljes drótkötél a csörlő dobjára, kiengedjük a hevedert a racsniból, leengedjük a drótkötelet a csörlőről, újból megfeszítjük a racsnival a hevedert a drótkötél és a kikötési pont között, majd újból csörlőzünk, megtéve újabb 70-80 centit. Ezt ismételjük addig, amíg ki nem szabadul az autó a fogságából. Részletesebben:

1. Döntsük el, hogy melyik irányba szeretnénk mozdítani a megrekedt autót!

2. Keressünk a közelben egy kikötési pontot!

3. Húzzuk fel a kesztyűt! Ez már akkor is jól jöhet, ha némi susnyán keresztül vezet az utunk a kikötési ponthoz, esetleg száraz ágakat kell letördelni.

4. Húzzuk ki a hevedert a kikötési pont és az autó közé. Ekkor egyből látjuk, hogy elég hosszú-e a heveder, vagy közelebbi kikötési pont után kell néznünk.

5. Ha stimmel a távolság, akkor rögzítsük a hevedert a kikötési ponthoz. Ennek metódusa függ a heveder kialakításától, de általánosságban elmondható, hogy célszerű kerülni a kötél durva csomózását, és jól fel lehet használni a heveder végén lévő kampót a fixálásra. Át lehet bújtatni kampón, de akár a kampó köré is lehet tekerni a hevedert. A kikötési pontnál való rögzítés fontos művelet, ugyanis nem mindegy, hogy milyen magasságban rögzítjük a hevedert! Ha pl. sárban elmerült vagy felhasalt autót akarunk menteni, akkor célszerű minél magasabban megkötni a hevedert, hiszen így a csörlőzés egyben ki is emeli a trutyiból a kocsit.

6. Helyezzük fel a kézi csörlő drótköteles végén található kampót (tehát a csiga végén található kampót) az autó vontatási pontjára. Ez lehet az első vagy hátsó vonószem, a vonóhorog, vagy alváz egy masszív pontja. Ne legyen gyenge elem, pl. lökhárító, amit a csörlő könnyen letéphet vagy elhajlíthat.

7. Engedjük le a drótkötelet a csörlőről. Ehhez általában két reteszt kell egyszerre elhúzni (vagy nyomva tartani), miközben a csörlő másik végét az autótól távolodva húzzuk.

8. Kössük össze a csörlő végét a racsni végére szerelt heveder (általában kampós) végével, majd fűzzük be a kikötési ponttól idáig vezetett hevedert a racsniba, és feszítsük meg vele a hevedert annyira, hogy kifeszüljön a teljes kötélrendszer. Ezt úgyis érezni fogjuk, mert amikor elértük a kellő feszességet, már nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen tovább hajtani a racsnit. Fontos, hogy a kellő feszesség elérése után állítsuk a biztonsági zár állapotába a racsnit, hogy még véletlenül se tudjon kiengedni.

9. Ekkor elkezdhetjük a csörlőt működtetni. Nem muszáj a kart függőlegesen tartani: vízszintesen eldöntve sokszor kényelmesebb használni, és így elkerülhető az a hiba is, hogy a drótkötél vagy heveder fölé áll a csörlőt működtető személyzet.

10. Amikor teljesen feltekertük a drótkötelet a csörlővel, állítsuk a racsnit szabad állásba, és húzzuk meg a heveder kikötési pont felöli részét. Ekkor a heveder letekeredik a racsniról. Ezútán a csörlőről kell újból leengedni a drótkötelet, majd megint befűzni és megfeszíteni a hevedert, vagyis a 7. ponttól ismétlődik újból és újból a folyamat.

+1: A munka végeztével szereljük le a csörlőt és a racsnit, gyűjtsük be és tekerjük fel a hevedert, majd mindent rakjunk el a kocsiba, nehogy ott felejtsük a terepen.

Ha nem működik:
Előfordulhat, hogy nem tudjuk kihúzni az autót a szorult helyzetből. Ez általában azért fordul elő, mert túlságosan elmerült a kocsi vagy nagyon meredek úton akarjuk felhúzni, és kevés az az erő, amit a kézi csörlővel ki tudunk fejteni. Ilyenkor muszáj egyéb segédeszközöket is alkalmazni. Jól jöhet ezekben a szituációkban:
- csiga
- ásó
- homokvas
- hólánc
A kézi csörlőn lévő csigán túl további csiga alkalmazásával növelhetjük a vonóerőt, ezzel azonban tovább csökken a vontatási sebesség, illetve a rövid drótkötél miatt igen rövid szakaszt tudunk egy átkötéssel felcsörlőzni. Az ásóval értelemszerűen a kocsi kiásása cél, hogy a lehető legkevesebb ellenállást tanúsítsa, amikor a csörlővel dolgozunk. A homokvasról egy későbbi bejegyzésben még részletesebben írok (célja amúgy megfelelő tapadású felületet biztosítani a keréknek, mely egyben "hídként" is funkcionál a trutyi fölött), a hóláncról pedig korábban volt szó a blogon.

Szükséges minimum - ami nélkül nem érdemes elindulni

A "terepjárás" egyik célja az, hogy picit kiszakadjunk a civilizációból. Amerre mi járunk, ott nincs bolond emberiség, forgalmi dugó, szmog, de nincs közvilágítás, aszfaltozott utca, benzinkút, autósbolt és Tesco, valamint sokszor térerő sem. Így a kellemes magány műszaki probléma esetén nyomasztó tehetetlenséggé nőheti ki magát, ha nem készülünk fel rendesen a túrára. Ez a bejegyzés azokat az eszközöket szedi össze, ami nélkül tényleg nem érdemes elindulni. Később lesz szó egyéb cuccokról is, melyek jól jöhetnek, de hiányuk nem okoz akkora problémát, maximum limitálja a választható útvonalak számát.

- Benzin/dízel:

Talán meglepő, hogy ezzel nyitok, hiszen az üzemanyag nélkül nem is jutnánk el az erdőig, de mégis érdemes róla beszélni. Nem az a lényeg, hogy legyen benzin a kocsiban, hanem az, hogy legyen elég benzin! A terepen ugyanis felborul a papírforma: az összkerékhajtás miatt megnő az autó fogyasztása, előfordul, hogy fogy a benzin és az autó egy centit sem halad előre, illetve nem egyszer esett már meg velem, hogy egy túra során többször is vissza kellett fordulnom, majd egy elágazónál másik úton folytatni a haladást, nem várt akadály (pl. kidőlt fa) miatt. Ezért van az, hogy minél inkább komolyan off-roadozik valaki, annál kevésbé gondolkodik liter/km alapon, helyette a mérce a liter/óra lesz, vagyis az 1 óra alatt elfogyasztott üzemanyag a lényeg, nem a megtett táv.

Ha tehát a tervezett útvonal hossza 50 km, akkor legalább 100-150 km-re elegendő üzemanyag legyen a kocsi tankjában, ne sajnáljuk az időt a túra előtti tankolásra! Már csak azért se, mert ha kevés az üzemanyag a tankban, akkor erős emelkedőn vagy lejtőn (terepen bizony akad mindkettőből) az átmenetileg fellépő lötyihiány miatt (a tank egyik csücskében gyűlik össze az üzemanyag többsége) bedadoghat a motor, vagy le is fulladhat. Ez pedig félúton egy meredek emelkedőn igen sok probléma forrása lehet.

Ciki, ha ilyenkor fullad le üzemanyag-hiány miatt a motor

- Autós táska:

Nem feltétlenül van rá szükség, de hasznos, ha kéznél van egy olyan táska, amibe (majdnem) az összes kellék belefér. Így nem kell az egész kocsit végigtúrni egy-egy eszközért, és indulás előtt is gyorsabban tudjuk ellenőrizni, hogy mindent beraktunk-e. Ez a táska lehet sima sporttáska, vagy direkt autós felhasználásra szánt termék, a lényeg, hogy beleférjenek a motyók. Ajánlani tudom az Aldi, Lidl és hasonló boltokban kapható plüss, tépőzáras tatyókat, viszonylag sok cucc fér beléjük, és a tépőzáras aljuknak köszönhetően odatapadnak az autó kárpitjához (csomagtartó, padló stb), így nem röpködnek, dülöngélnek, miközben terepen haladunk. 1000-1500 Ft körül kaphatók.

Autós táska a kellékek tárolására

- EÜ csomag:

Amúgy is kötelezően az autó tartozéka, így nem érdemes spórolni vele. Terepen életet menthet, ha van a szakszerű ellátáshoz legalább néhány kellék. Márpedig terepen is könnyen előfordulhatnak balesetek, például borulás, leszakadó nehéz faág, felvert kő, állattámadás (pl. kóbor kutya), mentés vagy szerelés közben elszenvedett sérülés (elszakadó kötél, emelőről lecsúszó autó, helytelen szerszámhasználatból származó vágás, szúrás, törés) stb. Néha még az országúton is sokat kell várni a mentőkre (nem az ő hibájuk), az erdőbe nagyságrenddel több ideig tart a kiérkezésük. Ezért nem árt, ha nem csak az ellátáshoz szükséges eszközöknek, hanem a használatukhoz szükséges tudásnak is birtokában vagyunk! Nem szégyen átlapozni az egészségügyi ellátás tananyagát (meg néha a KRESZ könyvet sem...), sok múlhat rajta!

- Kesztyű:

Itt egyszerű melóskesztyűre tessék gondolni, amit 300-500 Forintért bárhol be lehet szerezni. De lehetőleg ne szövetből, hanem rendes bőrből készült darabot vegyünk, mert tartósabb, kisebb eséllyel szakad, lyukad, így (és ez a legfontosabb) nagyobb védelmet nyújt a kezünknek. Hol lehet rá szükségünk? Például szereléskor, meleg alkatrész fogdosásakor, mentéskor (csörlőzéshez kötelező jelleggel), "kertészkedéskor", vagyis olyan szituációkban, amikor pl. fával, bokorral, szúrós bozóttal kell "együttműködni". Télen pedig azért lehet jó barátunk, mert nem lesz jégcsap a kezünkből, mire feldobjuk a hóláncokat a 4 kerékre. Filléres tétel, nagyon hasznos eszköz.

Kesztyű - minél több és vastagabb bőr, annál biztonságosabb

- Pótkerék és emelő:

A gumi sérülése terepen mindig benne van a pakliban, így felelőtlen dolog pótkerék nélkül elindulni az erdőbe. Márpedig gumit csak úgy lehet cserélni, ha előtte felemeljük az autót. A probléma az, hogy az emelés nem is olyan könnyű művelet. A legtöbb autóemelő aszfalton gyönyörűen teszi a dolgát, terepen viszont könnyen besüllyednek a laza talajba, ezért vagy nagyobb, lapos követ kell alájuk rakni, vagy célszerű egy erős fémlapot is magunkkal hordani, amit alátétként tudunk használni, megakadályozva a süppedést. Ez utóbbi persze növeli a felszerelés súlyát és az esetek 99%-ában csak foglalja a helyet, de a lapos kő használata is problémákat vet fel, hiszen nem biztos, hogy találunk a közelben alkalmas követ, ha pedig találunk, nem biztos, hogy tényleg alkalmas: a kocsi súlya alatt elrepedhet, vagy lecsúszhat róla az emelő, ez pedig komoly balesetet okozhat.

Pótkerék és emelő mindig legyen nálunk!

A hagyományos mechanikus és hidraulikus emelők mellett létezik egy harmadik megoldás is, ez pedig a kipufogógázra épülő légpárnás emelő. Az elv egyszerű: fogunk egy nagy "gumimatracot", berakjuk a kocsi alá, majd a matracot felfújjuk a kipufogóból kiáramló gázzal, a matrac tágulásával pedig felemelkedik az autó. Az elv ugyan jó, de terepen azért ez sem csodafegyver, használata sokszor problémákba ütközhet. Szerintem ráadásul picit veszélyes is. Nem véletlen, hogy az igazi terepjárók felszerelései között nem ez az emelő kap helyet.

Légpárnás emelő

A komolyabb off-roadosok körében népszerű eszköz a jack, magyarul hévér, vagy teljes nevén: fogasléces emelő. Legnagyobb előnyük, hogy változatos talaj-, és terepviszonyok között is nagy magasságra tudnak biztonságosan emelni, miközben ha megfelelően elő van készítve hozzá az autó (extra emelési pontok vannak kialakítva), akkor pillanatok alatt használatra kész a rendszer (nem kell a kocsi alatt matatni). Másik előnye a megoldásnak, hogy drótkötél, lánc vagy heveder segítségével kézi csörlőként is használható, tehát kimondottan univerzális eszközről van szó. Helyigénye, súlya és ára viszont nagy, emiatt nem mindenki számára ajánlott.

Izmos emelő és kézi csörlő is lehet egyben

És ha már szó esett a pótkerékről: állítólag a statisztikák szerint az emberek többsége nem szokta ellenőrizni a pótkerék nyomását, emiatt általában csak akkor szembesülnek a lapos gumival, amikor felraknák a kocsira. Terepre tehát célszerű garantáltan jó pótkerékkel menni. És itt nem csak a guminyomásra gondolok, hanem a helyes méretre is! Bizony sokszor előfordul, hogy a pótkerék mérete nem egyezik az autón található kerék méretével, ami ugyan végszükség esetén még elfogadható, de minek nehezítsük az életünket még ezzel is?

- Pumpa vagy kompresszor:

Miért kéne pumpa, ha egyszer ellenőriztük a guminyomást indulás előtt (a pótkerékben is)? Több okból is. A legfontosabb az, hogy a guminyomást célszerű a terephez igazítani. A gyártó által aszfaltra megadott nyomás az esetek jelentős részében nem ad optimális tapadást a szilárd útburkolatról lehajtva. Például homokos talajon a kisebb guminyomás segíthet abban, hogy ne ragadjunk bele a "Szaharába". Amikor viszont újból kiérünk a civilizációba, nem hátrány, ha ismét a megfelelő nyomás uralkodik a gumiban. Ilyenkor jön jól a pumpa vagy kompresszor. Gondoljunk bele: tereptől függően az ideális nyomást pl. 0.8 bartól 3 barig bármikor változtathatjuk, ezzel biztosítva a haladást. De akkor is hasznát vesszük, ha például a pótkereket kell felfújni (mert ugye elfelejtettük ellenőrizni), vagy valamelyik gumiból lassan szivárog a levegő (tipikusan ilyen a gumira lyukat ütő és beszoruló csavar esete), és időről időre pótolni kell a veszteséget.

Jól jöhet egy kompresszor, de vigyázzunk a gagyival!

Természetesen itt is van kézi és gépi megoldás, utóbbit általában a szivargyújtóról üzemeltethető, 12 Voltos kompresszorok képviselik, melyeket csak rá kell cuppantani a szelepre, és pár perc alatt felfújják a gumit. Sajnos a tapasztalat az, hogy az olcsó, 1500-2500 Ft-os változatok nem túl tartósak, én például 2 darabot fogyasztottam el 1 év alatt, kb. 20 fújás során. Az elsőn széttört a fújófej, a második pedig kb. a 3. használat során zárlatos lett. Hiába cserélik garanciában, a terepen egy nem működő kompresszor a garancia meglététől függetlenül nem működő kompresszor marad. Szóval aki a villanyos megoldást választja, ne spóroljon vele. Persze a kézzel/lábban hajtható pumpáknál is sok esetben ipari hulladékról beszélhetünk, úgyhogy a paranoiások akár két pumpát is tarthatnak a kocsiban.

- Vontatókötél:

Bár abból indultunk ki, hogy az erdőn-mezőn úgysem találkozunk senkivel, néha előfordulhat, hogy mi magunk invitálunk másokat a helyszínre. Például ha teljesen elakadunk (pl. felül az autó valamire, vagy beleragad a sárba), szükség lesz valakire, aki kiráncigál minket a szorul helyzetből. Szokták mondani, hogy a terepjárós legjobb barátja a traktoros, de persze ha trakesz nincs, megteszi az erdész, vadász stb terepjárója is (igaz ők annyira nem fognak örülni az erdőben tartózkodásunknak). Ilyen esetben az a minimum, hogy legyen nálunk a mentéshez szükséges kötél, hiszen nem várhatjuk el egy műszakből hazafelé döcögő traktorostól, hogy legyen nála a mi mentésünkhöz szükséges felszerelése, illetve sokszor sajnos a többi terepjárósnál sem akad ilyen kellék.

De milyen kötelünk legyen? A vontatásra, mentésre hatványozottan igaz a "kétszeres szabály", miszerint minden eszközt úgy méretezzünk, hogy az autó súlyának legalább kétszeresét kezelni tudja. Igaz ez a csörlőre és a vontatókötélre is. Ha tehát van egy másfél tonnás terepjárónk, akkor ne a 2 tonnára hitelesített kötelet vegyük, hiszen ezek a kínai vackok sokszor még azt sem teljesítik, ami rá van írva, ráadásul egy másfél tonnás autó, 50 kg benzinnel, további 50 kiló mindenféle felszereléssel, újabb 20-40 kiló rátapadt sárral már egyre jobban közeledik a 2 tonnához, arról nem is beszélve, hogy általában nem gördülő vontatásról lesz szó, hanem vonszolásról, mivel az autó be van ragadva valahová, így nagyobb húzóerőt kell kifejteni, hogy kiszabaduljon fogságából. Egyből érezhető tehát, hogy a túlméretezés nem gigantománia, hanem jól felfogott érdekünk.

Szükség esetén megteszi, de érdemes kerülni a hipermarketes gagyikat

A hipermarketekben általában 3.5 tonnás a legnagyobb teherbírású, ennél gyengébbet nem érdemes választani. Kisebb autóknál (Suzuki Samurai, Subaru Libero, esetleg Lada Niva) még használhatók, de terepre ennél masszívabb holmival célszerű indulni - az elszakadó vontatókötél lehetetlenné teheti a mentést, illetve sérülést is okozhat. A keményen off-roadozók ún. rántókötelet használnak, amibe most nem mennék bele, mert túlmutat a blogban foglalt témán, a lényeg az, hogy drága és nagyon jól használható eszközről van szó, amihez azonban tudásra is szükség van (ennek hiánya okozza azt a rengeteg videót, amit a youtube-on találni snatch strap kulcsszavakra keresés után).

Jó alternatívát jelenthet a heveder (gurtni) használata: 1700 Ft-ért már 5 tonnás, 7 méteres darabot kapni, tehát hosszabb és olcsóbb, mint a hipermarketes motyó, ráadásul megbízhatóbb is. Kamionos boltokban vagy webshopokban célszerű keresni. A spaniferrel egy későbbi írásban részletesebben is foglalkozom majd, mivel a vontatáson kívül az önmentés terén is nagy segítség lehet.

Heveder (a képen racsnis feszítővel) jó alternatíva vontatáshoz

- Bikakábel:

Ismét azt kell feltételeznünk, hogy más fog rajtunk segíteni. Előfordulhat, hogy valamiért lemerül az akkumulátorunk a terepen. A legkönnyebben az önindító túlzott használatával érhetjük el ezt (például beázás miatt nem akar indulni a gép, és a hiba felkutatása helyett túl sokat köszörülve kiszívjuk a delejt az akksiból), de meghibásodott elektromos berendezés vagy vadkemping, táborozás során, álló motor mellett túl sokat működtetett fényszóró, hűtőtáska, fűtőberendezés, 220-as inverter is tud ilyet okozni.

Tipikus hipermarketes gagyi

Ismét kell egy jó traktoros vagy terepjárós, akitől tudunk villamosenergiát vételezni, és jó, ha bebiztosítjuk magunkat: legyen nálunk bikakábel! Sajnos itt is tapasztalatból tudom elmondani, hogy a hipermarketekben, autósboltokban kapható cuccok a felét sem tudják annak, ami a zacskójukra van írva, vastag gumi szigetelés alatt kimondottan vékony rézdrót fut, ami nagyobb autó (pl. 2 literes vagy nagyobb dízel) önindítójához szükséges áramerősség esetén egyszerűen elolvad. Ha biztosra akarunk menni, célszerű külön megvásárolni a csipeszeket, és villamossági boltban vastag erezetű kábelt venni, majd házilag elkészíteni a bikakábelt. Így tartós és megbízható eszközhöz jutunk, nem sokkal drágábban, mintha a hipermarketben szereztük volna be a gagyi kínai cuccot.

- Víz:

Triviálisnak tűnhet, de már én is indultam el víz nélkül terepre, meg is bántam. Az ivóvíz fontos, mert könnyen lehet, hogy a tervezett idő többszörösét vagyunk kénytelenek az erdőben tölteni, szomjasan pedig semmit sem lehet élvezni. Emellett a víz hasznos lehet mosakodáshoz, kézmosáshoz - nem kell ahhoz sár, hogy szükségünk legyen rá: néhány kő, útra hullott faág pakolása után is jól tud esni egy kézmosás, és az autót sem dzsuvázzuk össze belülről. A víz a kocsinak is jól jöhet, például elfogyó ablakmosó lötyi vagy meghibásodó spricli esetén van mivel tisztítani az ablakot, de este a lámpák mosásához is jól jöhet (a sár és por csúnyán le tudja rontani a világítás mértékét). Végszükség (vízforralás, szivárgás stb) esetén pedig a hűtőbe is tölthető, bár hosszabb távon ne hagyjuk benne (leeresztés majd feltöltés fagyállóval), mert lerakódik a "szárazanyag tartalom", ami rontja a hűtés hatásfokát - magyarul vízkövesedik tőle a hűtő. Persze tarthatunk külön desztvizet (ioncserélt víz) is ilyen célra a kocsiban.

5 liter víz általában elegendő

Én az 5 literes kannát javaslom, mint eszközt és mennyiséget. Ennyi bőven elegendő az ivóvíz biztosítására, kézmosó víznek és esetleg autópucolásra is. Nyilván ha vadkempingelni megy az ember, akkor a természetben töltött idő és a létszám függvényében több vízre is szükség lehet, ne feledjük: napi 3 liter folyadékot mindenkinek illik bevinni, főzéskor (tea, kávé, leves, bogrács) pedig a víz egy része elpárolog. Egy könnyed délutáni csapatásra bőven elég az 5 liter. Nem létfontosságú, de az sem hátrány, ha egy kis kaját is bedobunk a kesztyűtartóba. Lehetőleg száraz legyen, de ne sós (amitől jól megszomjazik az ember). A könnyen olvadó cuccok (csoki, mázas bevonatú kaják, cukorka stb) sok bosszúságot okozhatnak, mire kicsomagoljuk, ráadásul a kezünket is összekenjük. Müzli szeletek, keksz - ilyesmit érdemes éhség ellen a kocsiban tartani, mivel hosszú ideig nem romlanak meg, így nem gond, ha 1-2 hónapra a kocsiban felejtjük őket.

- Takaró, pléd, polifoam:

Ismét egy multifunkciós eszköz, ami igazából egy személyautóban is szerintem alapvető tartozék. Jól jön, ha esetleg a kocsi alá kell befeküdni, de akár egy kerékcsere is kényelmesebben levezényelhető, ha nem a földre kell térdelni. Ha pedig elhúzódik a terepjárás, a hidegben eredeti funkciójának megfelelően meleget adhat.

- Lámpa:

Én a fejlámpákat szeretem a legjobban, mert használatukkal szabad marad mindkét kéz, és a mai LED-es csodák könnyűek és kellően nagy fényerő mellett is hosszú ideig képesek egy szett akksival üzemelni. A lámpára nem csak este lehet szükség, "az autó alatt mindig sötét van", tehát ha bütykölni kell a motorházban vagy a kocsi alatt, akkor jól jön egy fényforrás. Éjszaka pedig főleg jól jöhet egy hordozható lámpa, hiszen előfordul, hogy ki kell szállni a kocsiból (pl. előzetes bejárása egy neccesebb szakasznak), a fényszórót nem vihetjük magunkkal mindenhová.

Az olcsó, noname LED-es lámpák is jól teljesítenek

Tapasztalatom szerint az 1500 Ft-os noname kínai LED-es fejlámpa is teljesen megbízhatóan teljesít hosszú éveken át. Természetesen a márkásabb holmik (pl. Petzl) általában többet tudnak, és valóban teljesen vízállóak (szemben az annak mondott, noname kínai cuccoknak), de nekem még esőben, barlangban sem volt bajom a noname cuccal, szóval ezen nem érdemes sokat gondolkodni, inkább arra érdemes ügyelni, hogy mindig ott legyen a kocsiban, és persze az akkumulátorok se legyenek benne lemerülve! Mivel a kocsiban tartott fejlámpára viszonylag ritkán van szükség, így hónapok alatt lemerülhet. Ennek elkerülése érdekében célszerű alacsony önkisülésű akksikat használni, amelyek akár 2-3 hónap után is megtartják a töltés nagy részét. Ilyen akksi például a Varta Ready2Use, Sanyo Eneloop, Panasonic Infinium, GP Recyko stb.

- Kábelkötegelő:

Olcsó és nagyon univerzális kellék, amivel sok problémát lehet orvosolni. Gyakorlatilag szinte bármit bárhová lehet rögzíteni vele, így előszeretettel használják a váratlanul lefittyedő vagy letépett alkatrészek ideiglenes fixálására. Ilyen lehet a terepen letépett lökhárító visszakendácsolása, lógó csövek, vezetékek rögzítése stb. Én például egyszer egy csavarjait elhagyó kartervédő lemezt rögzítettem az olajteknő aljára.

Sok legyen és hosszú

A legfontosabb, hogy sok legyen belőle és a lehető leghosszabb típust válasszuk - utólag lehet rövidebbre venni, de a túl rövid darab nem éri körbe a fixálandó alkatrészt. A többit már a kreativitás megoldja.

- Alapvető szerszámok:

Bár sokszor előfordult a bejegyzés során a "szerelés", ha jó autót választottunk (és megfelelően gondozzuk), akkor az esetek jelentős részében terepen csak a gázt kell nyomni. Mégis jó, ha felkészülünk a bajra, mert lehet, hogy csak egy kilazult csavart kell meghúzni, de ha nincs mivel, esetleg ott maradunk a puszta közepén (pl. kilazult hűtőcső bilincs, szivárgó adagoló vagy olaj stb). Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor egy franciakulccsal és két csavarhúzóval (egyhornyú és philips) letudhatjuk a dolgot.

Franciakulcs - szükség esetén kalapácsként is jól használható

Persze a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, hiszen a franciakulccsal - méretéből adódóan - sok alkatrészhez nem férünk hozzá, bizonyos csavarokat pedig méretben passzoló villáskulccsal sem lehetne elérni, inkább dugókulccsal kell próbálkozni. Az sem hátrány, ha van az embernél kombinált fogó, és persze egy-két csavar, alátét, biztosíték, kés, imbuszkulcs és egyéb dolog is bekerül a táskába, a végén pedig külön szerszámos láda kell a cuccoláshoz. Viszont minden eszközzel nő az esélye annak, hogy meghibásodás esetén segítség nélkül tudjuk orvosolni a problémát.

- Egyéb cuccok:

Itt jön mindenkinek az egyéni listája, amit még feltétlenül, minden alkalommal vinni kell. Ez nyilván függ a felhasználás módjától, illetve magától a járműtől is. Az imént felsorolt arzenál soknak tűnhet, pedig jelentős része elfér az elején említett autós táskában. Igaz ez még nem a teljes felszerelés, csak a szükséges minimum, ami nélkül nem érdemes elindulni. E mellé még jönnek olyan kényelmi vagy mentési eszközök, melyekkel egyszerűbb, kényelmesebb vagy biztonságosabb a terepjárás, de ezekről a későbbi bejegyzések során még úgyis lesz szó.