2011. július 22., péntek

Hasznos kellékek a terepen 5. - gyeprács, mint homokvas (+videó)

Egy korábbi bejegyzésben összegyűjtöttem a manapság kapható, tapadást segítő eszközöket. Szó volt a magyar leleményességről is: a terepjaro.com-on találtam egy leírást, miszerint filléres alapanyagból - közönséges gyeprácsból - tudunk magunknak meglepően hatékony segédeszközt fabrikálni. A megoldás felkeltette az érdeklődésemet, így én is kipróbáltam.
A gyeprács eredeti felhasználási területe
A gyeprácsról annyit érdemes tudni, hogy műanyagból készül (persze létezik betonból is, de az a mi esetünkben nem lenne praktikus), és alapvetően arra van tervezve, hogy földdel feltöltsük, füvesítsük, így esztétikus és praktikus felületet kapunk, ami télen-nyáron jól járható (pl. nem süllyed el benne az autó, szemben a felázott, sáros talajjal). Ebből már az is látszik, hogy egy autó terhelését bírnia kell. Természetesen máshogy viselkedik a rács, amikor földdel fel van töltve, és máshogy üresen, utóbbi esetben értelemszerűen kisebb a terhelhetősége. A terhelhetőséget egyébként tonna/m2-ben szokták megadni, jellemző értéke valahol 150 t/m2 körül mozog, de kapható 200-300 tonnás változat is. Ezek az értékek nagynak tűnhetnek, de még egy széles terepjáró kerék sem túl nagy felületen érintkezik a talajjal, négyzetcentikről beszélhetünk csupán.
A gyeprács igen változatos méretekben kapható, nekem 33x25x3 centis kiszerelésben sikerült olcsón hozzájutnom, darabja 230 Ft volt. A 4 darab összesen 920 Ft-ba került (négyzetmétere tehát kevesebb, mint 2800 Ft).

A gyeprács alkalmas lehet arra, amire a korábban bemutatott drága, tapadást segítő eszközök. Az elv a következő: a sárban, agyagban a gumi lamellái teljesen eltömődnek a trutyitól, így a kerék csak elpörög, nem tud megtapadni a csúszós talajon.
Ez így nem tapad túl jól
Ha a kerék tövébe nyomjuk a gyeprácsot, akkor annak szélébe "bele tud harapni" a gumi, így meg tud mozdulni a kocsi. A gyeprács lyukacsos felülete jó kapaszkodási lehetőség, amin már lendületet tud venni az autó, és sokszor pont ez a kis lendület hiányzik ahhoz, hogy kimásszunk a szorult helyzetből. Rakhatunk mindegyik kerék alá rácsot, de akár több elemből álló "kifutópályát" is építhetünk azon kerekek elé/mögé, amelyeknek nagyobb szakaszon van szüksége a biztos tapadásra. A lehetőségek száma csak attól függ, mennyi gyeprács lapul a csomagtartónkban.

A gyeprács használata a gyakorlatban:

1. Tegyük a kerekek tövébe a gyeprácsokat! Ügyeljünk arra, hogy amennyire csak lehet, toljuk a kerék alá a rácsot, így nagyobb eséllyel tud benne megkapaszkodni majd az autó. Ha négynél kevesebb rácsunk van, akkor mindig az elpörgő kerekek alá tegyük őket. A több rácsból álló felületeket célszerű a terepjaro.com-os cikkben leírtak szerint rugalmasan összekötözni.

2. Lassan, kis gázzal induljunk el! Érezni fogjuk a tapadást, amikor a gumi beleharap a rácsba, ekkor lehet nagyobb gázzal kigyorsítani, hogy lendületet vegyen az autó - így a rács végére talán már akkora lesz a tempó, hogy ki tudunk kászálódni a dzsuvából. Ha nem sikerül ráharapni a rácsra, szálljunk ki, igazítsuk meg mindet, próbáljuk jobban a kerék alá gyömöszölni a kis műanyag elemeket.

3. Ha a gyeprácsról leérve ismét elakadnánk, akkor vagy próbáljunk visszamászni a rácsra és újból nekifutni, vagy szedjük ki a rácsokat a sárból, és tegyük újból a kocsi kerekei alá. Ezt addig ismételjük, amíg ki nem szabadul végre a gépezet az ingoványból.

4. A gyeprácson áthaladó autó jól belenyomja a sárba a rácsot. A tesztelés során bottal piszkáltuk ki az elmerült műanyagokat, de ennél létezik okosabb megoldás is: érdemes madzagot kötni mindegyik rácsra, amit az autó mellé lehet kivezetni. Így hiába kerül a víz/trutyi alá a gyeprács, a madzagnál fogva simán kiemelhető marad, nem kell turkálni a "zavarosban".

5. A gyeprács viszonylag jól tisztítható. Használat után érdemes párszor a földhöz verni, így a nagyobb sárdarabok kiesnek a rácsból, a maradékot pedig száradás után lehet kényelmesen eltávolítani.


Egyéb tapasztalatok:

Bár még nem próbáltam, de az elv alapján homokban és hóban is lehet számítani a gyeprácsra. Arra azonban ügyelni kell, hogy a rács lehetőleg teljesen feküdjön föl a talajra, ne legyen alatta kiálló kő, illetve ne próbáljunk meg vele kisebb árkokat áthidalni, mert nem fogja bírni az anyag. Ez utóbbit ki is próbáltuk, az eredmény önmagáért beszél:

Ha árokátkeléshez akarunk némi tapadást biztosítani, vagy nyomvályúból próbálunk kikecmeregni, akkor inkább több rácsot használjunk rugalmasan egymás után kötve, ahogy az az eredeti cikk szerzőjének videóján is látható (így elkerülhető a gyeprács azonnai kivégzése):

A gyeprács nem helyettesíti a homokvasat, de akinek nincs pénze vagy szüksége a nagy alumínium lemezekre, annak jó választás lehet ez is. Hatékony, könnyű, kis helyen elfér, ott is működik, ahol nincs horgonyzási pont a csörlőhöz (vagy nincs csörlő a kocsin), és persze nagyon olcsó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése