2011. szeptember 18., vasárnap

Off-road: homokrács (waffle board) a sárban (+videó)

A waffle boardról már elég sok bejegyzést írtam, az elmélettől a gyakorlatig összefoglaltam a tudnivalókat. Legutóbbi terepjárásunk során lehetőség nyílt olyan körülmények között is tesztelni a homokrácsot, mely a korábbi beszámolókból, videókból hiányzott: sárban. A waffle ilyenkor is duplán hasznos tud lenni: tapadást biztosít a kerekeknek, valamint lehetőség van vele áthidalni meredek buckákat, dagonyák partját. Így biztosítható, hogy ne érjen le pl. kocsi orra, illetve ne pörögjenek el a kerekek a képlékeny masszában.


Amit a videóról tudni kell: az erdei út egyik oldala száraz volt, a másik viszont időről időre feldagasztott, extrém süppedős dagonyákkal várt ránk. Segédeszköz nélkül garantált volt, hogy az autó tengelyig süllyed a sárban. Időt és energiát is spórol az ember, ha előre gondolkodik, és megelőzi a bajt - mi is ezt tettük. Elővettük a rácsokat, majd utat építettünk belőlük a sár tetején. Ennek megvan az az előnye, hogy a kerék végig tapadó felületen tud haladni, valamint a rács a hótalphoz hasonlóan segít nagyobb felületen elosztani a kocsi súlyát, így az kevésbé fog a besüllyedni.

Az első akadály
A videón látható első akadálynál az első waffle abban segít, hogy a kocsi le tudjon ereszkedni a dagonyához, nélküle leért volna az orra (0:27-nél így is látszik, hogy az első kötény súrolja a dzsuvát). 0:26-nál megfigyelhető, hogy mekkora és milyen állagú sárról volt szó az iménti bevezetőben. 0:31-nél az is látszik, ahogy a második waffle széle rálóg a harmadikra, így miközben a második már süllyed, lenyomja a harmadik szélét, ami kicsit megcsapja a kocsi orrát. Ez benne van a pakliban, a sárban könnyebben elmozdul a rács, mint szárazon, ráadásul amikor ráhajtunk (lenyomva az egyik végét), a másik oldala picit megemelkedhet. A sár mélységére jó bizonyíték az, hogy 0:33-nál már mennyire a jobb oldalára billen a kocsi, illetve (0:35-nél) az, hogy még homokráccsal együtt is több mint 20 centit süllyedt az autó.

Takarítás
A sárból való kiemelés 0:36-nál kezdődik, rengeteg sarat képes összeszedni a waffle. Ennek az a legnagyobb hátránya, hogy nehéz lesz. Eredeti tömege 6 kg, sárral "megrakva" ennél jóval több, érzésre valahová 12-18 kiló közé tenném - mérleg nem volt velünk a pontos érték meghatározásához. Szerencsére elég sok sártól megszabadítható a waffle, ha párszor földhöz csapjuk (eredmény 0:57-nél). A "makacsabb szennyeződések" eltávolításához további csapkodásra van szükség, ez látszik 1:01-től, az eredmény pedig 1:17-től. Ebben az állapotában már akár csomagtartóba is rakható, persze csak akkor, ha nem plüss vagy kárpit a bélés, hanem valamilyen mosható műanyag. Ha ilyenkor egy picit megfürdetjük a porban, akkor kevésbé hajlamos összekenni azt, amivel érintkezik. A takarítás utáni állapot 1:21-nél látszik egy pillanatra. Érdemes még beszélni a sárból való kibányászásról: a waffle nagyon bele tud süllyedni a sárba, így célszerű erős madzagot kötni mindegyik rácsra, hogy ki tudjuk őket húzni, ne kelljen akár több centi mélyről kiemelni őket, mert ez nehéz művelet (főleg úgy, ha nem akarjuk nagyon összesározni magunkat).

Második akadály
A videón szereplő második akadály (1:34) hasonlónak tűnik az előzőhöz, de mégsem ugyanaz. Itt ugyanis már megkeményedett a sár, így annak tetején gond nélkül át lehet hajtani. A "száraz" oldalon viszont az első keréknek némi áthidalásra volt szüksége, hogy ne érjen le a kocsi orra a kis süppedés utáni bukkanón. A hátsó keréknél már nem volt erre szükség (1:57).

Harmadik akadály
A harmadik "próba" (2:07) abban hasonlít az elsőhöz, hogy mély, "vendégmarasztaló" sár volt az jobb kerék előtt, még víz is állt benne (lásd 2:42-től). Szerencsére azonban a dagonya széle elég stabilnak tűnt ahhoz, hogy ne kelljen megint hosszú hidat építeni, itt csak azt kellett megoldani, hogy ne érjen le a kocsi orra és feneke. Elég széles volt ahhoz a száraz rész, hogy akár az egész dagonyát elkerüljük, de mivel rögtön a manőver után erős bal fordulatot kellett venni, így ez a megoldás tűnt egyszerűbbnek.
Két rács lett tehát felhasználva (2:07), egymásra helyezve őket stabil átkelési pontot kaptunk. Az első kerék áthaladása után a hátsó kerékhez igazítottuk a rácsokat (2:42), hiszen kanyarodáskor a hátsó kerekek más íven mozognak, mint az elsők. Erre kanyarodáskor mindig fontos figyelni, különben a hátsó kerekek le fognak csúszni a rácsról.

Tapasztalat
Volt még pár kisebb-nagyobb sárátkelés, amelyek nem lettek filmre véve, de kijelenthető, hogy a rácsok segítségével nagyon kényelmesen, elakadás nélkül sikerült átjutni minden akadályon. A waffle board tehát jelesre vizsgázott dagonyából. Ha nem kimondottan a sárdagasztás, elakadás, csörlőtesztelés stb a cél, hanem - hozzánk hasonlóan - egy adott útvonalon való áthaladás, akkor eleve bele se másszunk a kétes átkelési esélyekkel kecsegtető trutyiba, hanem próbáljuk a rendelkezésre álló rácsokkal biztosítani a garantált átjutást. Ilyenkor a waffle kreatívan használható, hiszen az akadály típusától, méretétől függően lehet változtatni a rácsok elhelyezését (a videón például 3 akadály és 3 különböző megoldás szerepel). Röviden és tömören: nagyon univerzális off-road kellék a waffle board.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése