2012. február 19., vasárnap

Terepjárón melyik tengelyre/kerékre szereljem a hóláncot?

A címben elhangzó kérdés elég gyakori, erre a blogra is sok 4x4 tulajdonos téved, miután beütötte a Google keresőbe. A válasz nem is olyan egyszerű, hiszen több szempontot is figyelembe kell venni, így állandó vitákat szül a téma szerte az interneten. Az első és legfontosabb, hogy az átlagos személygépkocsikkal ellentétben a terepjárók mindegyik kereke hajtott, emiatt részben igaz rá mindaz, ami egy fronthajtásos és egy hátsókerékhajtásos kocsira is igaz, de közben egyedi tulajdonságai is vannak. Egyet viszont már az elején leszögezhetünk: a legjobb megoldás, ha mind a 4 kerékre rakunk hóláncot! Ezzel biztosítjuk a legjobb haladási képességet, fékhatást és irányíthatóságot. Ráadásul egy rutinos tulajdonos 10 perc alatt mindegyik kerékre fel tudja rakni a láncokat, aztán már csak élvezni kell a haladást, szemben az elakadt, vergődő autósokkal (és persze segíteni rajtuk).
Rutinos tulajdonos 10 perc alatt 4 hóláncot is fel tud rakni

De mi van akkor, ha csak 1 szett, vagyis 2 darab láncunk van? Az első vagy a hátsó tengelyre kerüljenek? A válaszhoz nézzük át, melyik tengely miért felelős a közlekedés során:
  • Kanyarodás: ebből a szempontból értelemszerűen a kormányzott tengely, vagyis az első kerekek a fontosak. Ha nincs rajtuk lánc, előfordulhat, hogy hiába fordítjuk el a kormányt, az autót tolják előre a hátsó kerekek, az elsők pedig elpöröghetnek és csúsznak, bizonytalanná válik a kanyarodás. Ebből a szempontból az első tengelyen nagyobb hasznát vesszük a hóláncnak.
  • Egyenesfutás, menetstabilitás: kevésbé ismert tény, de az autó egyenes haladásáért nagy mértékben a hátsó tengely a felelős. Ha a hátsó kerekek elvesztik tapadásukat, a kocsi fara könnyedén kitörhet oldalra, ezt pedig nehéz korrigálni, megpördüléshez vezethet, ezért nagyon balesetveszélyes. Ez első-, és hátsókerékhajtásos kocsikra is igaz, valamint mindegy, hogy 2WD vagy 4WD a hajtáslánc. Sőt: a hajtott hátsó kerekek még bonyolíthatják a helyzetet. Nem véletlen, hogy kétkerékhajtásos autóknál mindig azt tanácsolják, hogy a hajtott tengelyre szereljük a hóláncot: ha tehát "faros" 2WD autónk van (Skoda 120-tól a BMW-n át a Porsche 911-ig), akkor hátulra kell rakni a láncot, ha fronthajtású, akkor a haladás biztosítása érdekében az elsőre. Az egyenesfutást segítendő és a farolást elkerülendő 4x4 autónál a hátsó tengelyen van jobb helyen a hólánc.
  • Fékezés: a jogosítvánnyal rendelkezők meglepően kis hányada tudja csak, hogy az autók fékrendszere a tengelyek között nem szimmetrikus, vagyis nem egyformán fog az első és a hátsó fék: az első tengely fékei végzik a munka nagyját. Havas úton fékezve tehát elvileg jobb (és előbb érezhető) fékhatást tudunk elérni, ha az első tengelyre szereljük a láncokat. Az esetleg blokkoló kerék a hó felületén könnyen csúszik, ha ugyanez hólánccal együtt történik, a lánc sokkal jobban bele tud kapaszkodni a hóba, maga előtt tolva a fehér matériát, tehát nagyobb surlódást generál, ezáltal jobb a fékhatás. Mondjuk az ilyen hirtelen, "blokkolásig fajuló" fékezések elkerülhetők, ha kellően alacsony sebességgel közlekedünk a havas úton, de előfordulnak szituációk, amikor nem a mi hibánkból kell gyorsan megállni.
  • Kapaszkodóképesség: hólánc nélkül általában az emelkedők jelentik az igazi kihívást, nem a sík és lejtős terep. Fizikai törvényszerűség, hogy minél nagyobb az emelkedő mértéke (tehát minél meredekebb), annál inkább áthelyeződik a kocsi súlypontja a hátsó tengely felé, vagyis a kocsi tömegének nagyobb részét kezdi a hátsó két kerék magán hordani. És mint tudjuk, jobban bele tud kapaszkodni a hóba a rendesen leterhelt kerék, mint a "könnyű", emiatt könnyen elpörgő kerék. Ha tehát az emelkedőkön való feljutást nézzük, akkor a hátsó tengelyen jobb helyen vannak a láncok.
Az eredmény tehát 2:2, ami jól illusztrálja, miért ajánlott összkerékhajtás esetén mindegyik kereket ellátni hólánccal. Enélkül feltétlenül kompromisszumot kell kötnünk, vagy a haladás és menetstabilitás, vagy a fékezési és kanyarodási képességek rovására. Mivel valószínűleg mindenki számára a biztonság a legfontosabb szempont, így mégis eldönthető a dilemma: helyesen megválasztott sebesség esetén a fékhatás problémája nem túl égető kérdés, valamint az autó elejének megcsúszását a kormányzott tengelynek köszönhetően a legtöbb sofőr jobban tudja korrigálni, az autó farának kitörését viszont sokkal nehezebben, így általában elmondható, hogy 4x4 terepjárók esetében a hátsó tengelyre célszerű szerelni a hóláncot, ha csak 1 szettünk van. De ne ezen spóroljunk, megéri 2 pár láncot a kocsiban tartani, nem csak a hóban, hanem a sárban, agyagban is nagy hasznát vehetjük, és alapigazság, hogy négy lánccal nehezebb akadályok küzdhetők le, mint kettővel.
4 darab lánccal a tengelyig érő hó nem akadály egy 4x4 autónak
Egy fontos dolgot azért még meg kell említeni: a fenti kijelentés csak valódi terepjárókra érvényes, tehát olyan autókra, ahol vagy kézzel kapcsolható, vagy állandó az összkerékhajtás. Sok mai személygépkocsi kapható összkerékhajtásos változatban (Audi, BMW, Fiat, Skoda, Suzuki, Volvo, Volkswagen stb), melyek azonban az idő nagy részében sima 2WD autóként viselkednek, és csak akkor kapcsolja egy automatika (ami lehet elektronikus, viszkokuplung vagy más elvű is) az összkerékhajtást, amikor az egyik hajtott kerék megcsúszik. Az ilyen autóknál értelemszerűen a kétkerékhajtásos kocsikra érvényes szabályt kell alkalmazni: arra a tengelyre kell szerelni a hóláncot, amit alapesetben (2WD üzemmód) is hajt a rendszer. Ez általában az első tengely szokott lenni, de vannak kivételek, tehát először mindenki legyen tisztában a kocsijának működési elvével, és csak aztán álljon neki a hólánc felszerelésének!

2012. február 5., vasárnap

Hólánc, félméteres hó, Subaru Libero 4WD (+videó)

Az elmúlt évek egyik legnagyobb havazásán vagyunk túl (és még nincs vége), így nem csoda, hogy a hólánc nagyon felkapott téma lett. Ennek köszönhetően például a tegnap este feltöltött "Hólánc felrakása - útmutató lépésről lépésre" bejegyzést és hozzá kapcsolódó videót ma délelőttig közel 150-en tekintették meg (5 nap alatt pedig közel 3000-en). Az ilyen útmutató videókat azonban sokan műnek tartják, "hiszem, ha látom, hogy mit tud a hólánc" - mondják. Pedig jobban tennék, ha elhinnék, hiszen a tegnapi kiruccanásunk a hegyi utakra vezetett, és bizony sok autós szorult segítségre.
Mecsek, 2012. február 5.
Láttunk hegyi szerpentinen egymásba csúszott autókat, toltunk ki hóban rekedt Zsigulit az útra, és mentünk el magára hagyott, padkára lecsúszott furgon mellett. A közös tulajdonságuk: egyiken sem volt hólánc. Az összkerékhajtásos autók ilyenkor előnyben vannak, nehezebben akadnak el, de azért van az a hómennyiség, ahol semmit sem ér a 4 hajtott kerék, elég csak a legutóbbi erdei kalandunkat megtekinteni. Amikor eltömődik a gumi hóval, erősen lecsökken a tapadás, és csak vergődés lesz a vége, nem haladás. Bezzeg amikor fent a lánc, az autó jól irányíthatóvá válik, és a helyenként 50-70 centis hóban is vígan lehet közlekedni, nincs akkora veszélye az elakadásnak.
Hólánc, félméteres hó, Subaru Libero 4WD
Az alábbi videó ezt szemlélteti. A néha lökhárítóig érő hóban egyszer sem áll meg az autó kipörgő kerekekkel, egyszer sem kell tolatni, hogy a már letaposott szakaszon lendületet vegyen. Ennyit tesz az a vékony kis lánc. Ráadásul felrakni sem túl sok idő, rutinos játékosnak egy kerékre két és fél perc alatt megvan a mutatvány (az útmutató videón a hólánc felszerelése lassú, magyarázó mozdulatokkal sem tartott tovább 2:40-nél), tehát még az összkerékhajtásos autó 4 lánca is megvan nagyjából 10 perc alatt! Aztán már csak meg kell állni kétszer a felrakás után, szükség esetén feszíteni a láncon, ez a tuti recept az ilyen havas napokra.


2012. február 4., szombat

Hólánc felrakása - útmutató lépésről lépésre (videó)

Mivel korábban már foglalkoztam a hólánccal, mint hasznos terepi kellékkel, és a házi, filléres "hólánc" (vagy inkább hókötél) ötletét is tolmácsoltam, így elég sok ember jut a Google kereső útján ide, mégpedig a "hólánc felrakása" keresési kifejezéssel. Nekik eddig csalódniuk kellett, hiszen útmutatót keresnek a hólánc felrakásához.

Ami valóban nem triviális művelet, senki sem úgy születik, hogy fejből fel tudja mondani a hólánc felrakásának lépéseit, a lánchoz járó, általában 3 kis ábrát tartalmazó "kézikönyv" sem túl hasznos segítség. Sajnos a youtube sem ad túl sok magyar nyelvű találatot a "hólánc felrakása" kifejezésre. Ezért döntöttem úgy, hogy gyorsan összedobok egy videót a lépések illusztrálására. A videó a személygépkocsiknál legelterjedtebb rombusz mintás, könnyen (álló helyzetű autóra is) felrakható típussal foglalkozik, a legtöbb autós csomagtartójában ilyen lapul. A mostani időjárás (2012. február első hétvégéje) pedig rákényszerít mindenkit, hogy feltegye, úgyhogy lássuk is a műveleteket:


További tanácsok, tudnivalók, magyarázatok:

- A hólánc felrakása az első 1-2 alkalommal fárasztó, lassú, bosszantó és nem feltétlenül sikeres művelet. Emiatt célszerű az első alkalmat nem a -10°C-os, 30 centis hóval fedett napokra tartogatni, hanem időben elgyakorolni. Hogy ne nézzenek hülyének nyáron a parkolóban, akár a pótkerékkel is ki lehet próbálni, mindenesetre a gyakorlat sokat számít, amikor a szeles, havas, hideg napon nincs más segítség a továbbhaladáshoz, csak a hólánc.

- Ásó, lapát vagy ásólapát. Ha előrelátók vagyunk, nem akkor rakjuk fel a láncot, amikor már az elakadt autó se előre, se hátra nem mozdul. De persze ez is sűrűn előfordul, ilyenkor pedig gyakori, hogy nagy hó veszi körül a hajtott kerekeket. Ha jó tömör, esetleg fagyott matériáról van szó, sokszor a hólánc kerék mögötti átbújtatása is nehéz tud lenni, vagy teljesen lehetetlen. Ilyenkor jön jól valami ásóalkalmatosság, amivel meg lehet tisztítani a kerék környezetét.
- Kesztyű. Ahogy a videón is látszik, érdemes kesztyűt húzni a művelet elvégzéséhez. Így persze nehezebb az apró láncokat összekapcsolni (ezért is vettem le a végén a felvételen), de ne feledjük: fémről beszélünk, ami fagypont alatti hőmérséklet esetén fagyási sérüléseket is okozhat a kezünkön, tehát ha lehet, legyen nálunk kesztyű, ami a havas napokon kívül is hasznos segítség lehet szerelés esetén!

- Ha a lánc meg van csavarodva, nem jól fog felfeküdni a gumira, esetleg nem is tudjuk összekapcsolni, vagy haladás közben fog jelentősen kilazulni. Ezért is fontos, hogy már felrakás előtt a megfelelő irányba fordítsuk a lánc összes részét.

- A kerék belső felén végigfutó drótkötél összekapcsolása eléggé egyszerű műveletnek tűnik, de nem árt odafigyelni arra, hogy a kapocs a kerék alatt való átbújtatáskor tele mehet hóval, ezt összeillesztés előtt ki kell onnét fújni/kaparni, különben ez is problémákat okozhat.

- Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az első felrakást követően pár száz méter haladása után álljunk meg és ellenőrizzük a lánc feszességét! Szinte biztos, hogy ilyenkor újból lehet rajta még feszíteni, a videón látható lánc is (aki rakott már fel láncot, simán kiszúrja a végeredményt látva) laza lett. A magyarázat egyszerű: haladás során a súrlódás, gördülés következtében a lánc felveszi a végleges pozícióját, vagyis ami eddig feszült, könnyen olyan helyre kerülhet, ahol már lazává válik. Ha ilyenkor nem húzunk rajta, akkor a laza lánc hozzáérhet a karosszériához, csapkodhatja a felnit (ezt a feszítő lánc (piros) szokta csinálni, ha nincs feszesre húzva), ami amellett, hogy zajos, kárt is tehet a kocsiban. A laza hólánc folyamatosan elmozdulhat a gördülés során, ami az autó irányíthatóságát teszi kiszámíthatatlanná. Ennek ellenére a legtöbb autós nem szokott megállni a hólánc felhelyezését követően, pedig az utánhúzás már csak fél perc, sokkal kisebb az időigénye, mint a lánc felrakásának.

- Ha végre viszonylag száraz útra értünk, akkor le kell szerelni a hóláncokat. Általában akkor beszélhetünk erről a helyzetről, amikor a fekete aszfalt már kilátszik a hó alól, és erősen döcögőssé válik a haladás a lánccal. Ilyenkor a kemény burkolat elég gyorsan amortizálja a hóláncot, ami előbb-utóbb szakadással "hálálja meg a törődést". Az elszakadó hólánc pedig akár a kocsiban is kárt tehet.

- A havas, vizes hólánc elrakása is kérdéseket vet fel. Nálam az a bevett gyakorlat, hogy a kocsiban van rendszeresítve egy szakadt lepedő, amibe az ilyen művelet után bebugyolálom a havas/saras eszközöket. Otthon pedig kicsomagolom, a lepedő megy a mosásba, az eszközök pedig szükség esetén további szárításra, ha pedig már szárazak, akkor vissza a dobozba. A hólánc esetében érdemes arra figyelni, hogy tartós nedvesség hatására hajlamos a rozsdásodásra, ami az élettartamot és a terhelhetőséget negatívan befolyásolja. Emiatt nem tanácsos egyből visszarakni a nedves láncot a dobozába, mivel az nem szellőzik túl jól. Ha nem hóból, hanem sárból menekülünk a lánccal, akkor érdemes megvárni, amíg megszárad a sár a láncok között, mert így enyhe ütögetésre is kipotyognak a sárdarabok.

- A hóláncot nem csak akkor érdemes felrakni, ha anélkül nem tudunk tovább haladni a hóban, hanem akkor is, ha már egyre gyakrabban pörög ki a hajtott kerék és egyre többször csúszik az autó fékezéskor, kanyarodáskor. A gumi eltömődött lamellái nem sok tapadást biztosítanak, míg a hóban a lánc irányításkor és fékezéskor is extra tapadást ad.

- Sárban elakadva is jusson eszünkbe a hólánc! Legutóbb nekem is a 2WD autómra kellett láncot dobni, mivel egy földútra kanyarodva kijönni már nem sikerült onnét. Az addig elpörgő kerekek gyönyörűen dolgoztak lánccal a hátukon, sikerült kijönni a szorult helyzetből.

- 4x4, tehát összkerékhajtású autó esetén mindegyik tengelyre tegyünk hóláncot, vagyis 4 darab lánc (2 szett) legyen a csomagtartóban! Igaz ugyan, hogy már kettő is több a semminél, ám biztonsági kérdéseket vet fel az, amikor 4 kereket hajtunk, de csak kettőn van lánc. Az első tengelyen nagyobb fékhatást és jobb kormányozhatóságot ad a lánc, a hátsó tengelyre szerelt hólánc pedig az autó farának kitörését akadályozza meg, így jobb egyenesfutást biztosít, vagyis segít a megpördülés ellen. Egyből látható, hogy ha az egyik tengelyről hiányzik a lánc (de közben hajtjuk), akkor rosszabb eséllyel tudjuk bevenni a kanyart, állunk meg vagy tartjuk egyenesben az autót. Esetleg szimplán nem tudunk elmenni ott, ahol 4 lánc segítségével sikerülne a terepjárónkkal.

- Lassan, lassan, lassan! A téli közlekedésre általában is igaz, hogy vissza kell venni az ősszel megszokott tempóból, de a havas, hóláncos autózásra ez hatványozottan érvényes. Már csak azért is, mert a nagyobb sebesség nagyobb terhelést ró a hólánc úttal érintkező részére, ami így gyorsabban amortizálódik. És sose felejtsük, hogy a hólánc alapvetően a haladásban jelent nagy segítséget, a fékezéskor nem csodaszer. Ugyan hóban érezhetően csökkenti a féktávolságot, de megcsúszás így is lehetséges, tehát úgy válasszunk sebességet és követési távolságot, hogy mindig biztosan meg tudjunk állni!

- Ne feledjük a klasszikus téli tanácsot: lassan haladjunk, kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat, ne fékezzünk hirtelen nagyot, lehetőleg minél többet hagyatkozzunk a motorfékre! És persze induljunk el időben, így nem lesz szükség a rohanásra és a meggondolatlan manőverekre!

Balesetmentes téli közlekedést mindenkinek!

2012. február 1., szerda

Terepjáróval a természetben, avagy off-road a jogszabályok tükrében

Különféle fórumokon újból és újból fellángoló vita, hogy mely törvények vonatkoznak a terepjáróval való közlekedésre. Az erdőtörvény vagy a közúti közlekedésről szóló törvény? Esetleg a természetvédelmi törvény? Be lehet-e hajtani egy területre, ha az nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület vagy Natura 2000 védelem alatt álló terület? Honnét lehet tudni, hogy magánterületre tévedtünk? Jogosan bírságolnak-e a természetvédelmi őrök és a rendőrök az erdő/puszta bizonyos pontjain? Milyen jogai és kötelességei vannak a terepjárósnak, milyen tiltások vonatkoznak a terepjáróval való közlekedésre, mely területek számítanak tabunak, és hol szabad a vásár? Tényleg csak a sorompóval vagy behajtani tilos táblával lezárt utakra tilos a behajtás?

Ugye, mennyi kérdés? Pedig naponta járjuk az erdőt, tehát érintettek vagyunk benne, mégis a legtöbben vagy nem is ismerjük az ide vonatkozó törvényi előírásokat, vagy csak részigazságokat tudunk, hiányosak az ismereteink, így tiltott területre tévedhetünk, vagy fordítva: ott büntethetnek meg minket, ahol erre nincs is jogalapja egyik hatóságnak sem (sajnos több ilyen eset is ismert). Az ismerethiány pedig gyakran vezet konfliktushoz a helyi erdésszel, vadásszal, rendőrrel, természetvédelmi őrrel vagy gazdával, ami elkerülhető lenne, ha végre rendelkezésre állna egy részletes, átfogó és érthető nyelven megfogalmazott anyag a témáról.

Ezért vállalkoztam arra, hogy összeszedem a terepjárásra vonatkozó törvényeket, valamint megkérdezem a kérdésben illetékes hatóságokat (a Rendőrségtől a Nemzeti Közlekedési Hatóságon és a Vidékfejlesztési Minisztériumon át a helyi Nemzeti Parkig) is, hogy ők hogyan értelmezik a paragrafusokat. A jogszabálygyűjteményhez és a hatóságok állásfoglalásához pedig egy rövid magyarázatot is készítettem, amely a lényegre koncentrál: ki, mikor, hova, milyen szabályok és korlátozások mellett hajthat be, mi a terepjárós és mi a terület gazdájának a kötelessége.

A kész anyag a Terepjáróval a természetben - vonatkozó jogszabályok, hatósági állásfoglalások, törvénymagyarázatok gyűjteménye címet kapta.
Megkérek mindenkit (ahogy azt a dokumentumban is jeleztem), hogy lehetőleg tartsa egyben az anyagot, vagyis ne terjesszen belőle részleteket, mert akkor nem ér semmit az egész, pont az a lényeg, hogy több törvény együttes értelmezése vezet csak az off-road jogi státuszának megértéséhez, részletek kiragadásával féligazságok, tévedések születhetnek. Ha valahol csak egy rész kell belőle (pl. fórumon magyarázatként használni), akkor a komplett PDF-re hivatkozzatok (mondjuk oldalszámmal). Amúgy a műre a creative common Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország (CC BY-NC-ND 2.5) licensz érvényes, tehát szabadon terjeszthető, hiszen pont az a cél, hogy minél többen tisztában legyenek a szabályozással. A műben szereplő tévedésekért és az ebből adódó problémákért persze felelősséget nem vállalok, mindenki csak a saját felelősségére olvassa és használja a benne található információkat!
Kérek mindenkit az utolsó oldalon található "Záró gondolatok" című rész tanulmányozására is.

Letölteni ide kattintva lehet.