A spanifer, mint vontatókötél

Egy korábbi bejegyzésben már említésre került, hogy a spanifer (rakományrögzítő heveder) a csörlős önmentésen kívül vontatásra is alkalmas. Ennek mikéntjéről lesz most szó. Persze itt is - mint a jó pörköltnél - mindenkinek megvan a maga receptje, én most csak az általam többször is sikeresen alkalmazott módszert mutatom be.

A műveletben természetesen semmi bonyolult dolog nincs, hiszen a heveder majdnem olyan, mint egy vontatókötél, van azonban néhány különbség. Az első és legfontosabb a hossza, a másik pedig az, hogy csak az egyik végén van kampó. Mivel a spanifer elsősorban önmentési céllal kerül az autóba, így törekszünk a leghosszabb példány beszerzésére. Míg egy vontatókötél nem haladja meg az 5 méteres hosszúságot, addig a rakományrögzítőkből elsősorban a 8-12 méteres darabok közül szoktunk válogatni. Vontatáskor a túl rövid távolság igen balesetveszélyes (ráfutás), de a túl hosszú kötél is hasonló okokból kerülendő, hiszen problémákat okozhat elindulásnál, kanyarodásnál stb. Az egyik kampó hiánya értelemszerűen a rögzítést nehezíti meg, de persze nem jelent megoldhatatlan problémát.

Mivel én 11.5 méteres hevedert rendszeresítettem önmentésre, így logikusnak tűnt, hogy félbehajtva kb. 5 méteres vontatókötelet kapok, ami picit kényelmesebb közlekedést tesz lehetővé a vontatott autó számára a 4 méteres teszkós vontatókötelhez képest. Persze 11.5-nek nem 5 a fele, de mindjárt látszik, hová tűnik a maradék.

1. lépés:

Hajtsuk félbe hevedert, majd az üres véget csomózzuk a kampóhoz! A csörlős bejegyzésben szó volt arról, hogy egyik kötél sem szereti a csomózást, mivel így csökken a szakítószilárdságuk, de az országúti vontatás esetén nem jelent akkora problémát, mivel gördülő terhet húz a vontató, ami kisebb terhelést jelent a kötél számára, mint a sárba ragadt autó vonszolása. Ha tehát kellő méretű (erősségű) spanifert vásároltunk, akkor ez nem okozhat problémát. Érdemes 30-50 centit hagyni a csomó utáni szakaszra, mivel ezt a kis hevederdarabot még az alvázra is ki tudjuk kötni, ha tehát véletlenül kiugrana a kampó a vonószemből (sajnos sok autónak pici, bénán elhelyezett rögzítési pontja van csak), akkor az alvázhoz erősített spanifer húzza tovább a kocsit. Persze ez a megoldás nem nyerő, ha az alváz magasabban van, mint a lökhárító, hiszen ebben az esetben a heveder le fogja tépni azt, vagy legalábbis elhajlítja, kárt tesz benne - erre fontos ügyelni!

2. lépés:
Mivel a heveder másik végén nincs kampó, ezért itt csinálni kell egy hurkot. Ennek menete természetesen attól függ, hogy a vontató autón milyen rögzítési lehetőség van. Ha csak vonószem, akkor oda egyszerű csomóval kell kikötni a spanifert. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor vonóhorog is van a kocsin, ilyenkor célszerű azt használni. Az alábbi képsoron látható hurok nagy előnye, hogy pillanatok alatt megvan, vontatás után pedig könnyen oldható, nem feszül be annyira, mint egy sima csomó.

3. lépés:
Vontatás, ésszel! Ne feledjük, ez kimondottan veszélyes műfaj, ezért csak lassan, figyelmesen szabad csinálni! Sokan elfelejtik, hogy vontatáskor nem szabad a vészvillogót használni, mivel ez hivatalosan elakadásjelző, tehát csak álló jármű használhatja, így megtévesztő, ha egy guruló autó elakadást jelez. Ráadásul ilyenkor a vontatott autó mögött haladók nem tudhatják, mikor fogunk pl. balra kanyarodni, így előfordulhat, hogy pont akkor próbálnak megelőzni, amikor mi éppen balra fordulnánk. Tehát vontatáskor ugyanúgy használjunk az indexet, mint a vontató autó, a műszaki hibára és a vontatásra pedig úgy tudjuk felhívni a mögöttünk jövők figyelmét, hogy kirakjuk a hátsó ablakunkba az elakadásjelző háromszöget, valamint lassan megyünk.

A rojtosodásról:
A spanifer nem vontatásra van kitalálva. Arra is használhatjuk, de ilyenkor előfordulhat, hogy nagyon gyorsan elkopik. Ennek az az oka, hogy vontatás során (főleg a kevésbé összeszokott vontatópárosoknál) sokszor nem feszes a heveder (pl. lejtőn lefelé gurulva, fékezéskor, induláskor stb), így az a földön csúszik, súrlódik, márpedig 20-30 km/h fölött ez már komoly erő lehet, gondoljunk csak bele, mi történne a tenyerünkön a bőrrel, ha 50 km/h-s tempónál megpróbálnánk megérinteni az aszfaltot...
Ilyenkor tehát a súrlódás hatására a spanifer rojtosodik, aminek az a legnagyobb hátránya, hogy minden szál kibomlásával csökken a heveder szakítószilárdsága, tehát egyre kisebb terhet visel el károsodás nélkül. Erre feltétlenül gondoljunk, ha a csörlőzéshez használt példánnyal vontatni is szeretnénk. A rojtosás mértéke annál kisebb, minél kevesebbet érintkezik az aszfalttal a heveder, ez pedig úgy érhető el, hogy minél rövidebbre fogjuk a hosszát. Ezt nyilván csak a korábban már említett értelmes határok között érdemes tenni.
Azért túlságosan nem érdemes aggódni, rövidebb vontatás esetén a károsodás mértéke elenyésző. Az alábbi rojtosodás egy közel 300 km-es (tudom, ilyen távolságra nem illik/szabad vontatni, de a trélerezés ennek a megoldásnak akár hatszorosába is kerülhet) vontatás eredménye:

Tipp:
A heveder sérült részén a rojtosodás tovább folytatódik, ha nem állítjuk meg. Erre jó megoldás az, ha a levált szálakat levágjuk, a spanifer szélét pedig öngyújtóval melegítjük fel. Így megolvad a műanyag a kérdéses területen, ami "összeforrasztja" a hasadást, vagyis nem rojtosodik tovább az anyag.

Olcsó csörlőnek híg a leve

Egy korábbi bejegyzésben bemutatásra került a spanifer és kézi csörlő, mint a terepjárós önmentés legolcsóbb megoldása. Amint az várható volt, az olcsó kínai csörlő nem a tervezés és anyagminőség csúcsa, de azért meglepő, hogy már kevés használat után hibajelenséget produkált. Az egyik csörlőzés során ugyanis picit szétesett a bele, és "se föl, se le" alapon beragadt a drótkötél. Szétszerelés után érthetővé vált a probléma és sikerült megoldást is találni rá. Már csak az ilyen esetek miatt is fontos, hogy lehetőleg minél több szerszám legyen velünk a terepen, hiszen sokszor nem az autót, hanem a kiegészítőket kell javítani. Az alábbi képen jól látszik a probléma oka (bocs a rossz minőségű képekért, sötétben készültek):

Ránézésre is furcsa irányban áll a csörlődob

A csörlődob elmozdult a helyéről, így a drótkötél beszorult a dob alatti "teknőbe". A "miért?"-re a választ a szétszerelés adta meg:

A dob egyik végén a hajtást szolgáló fogak, a másikon pedig egy sima lemez található. A drágább modelleken mindkét oldal fogazott. A probléma forrása az volt tehát, hogy a körlap a terhelés hatására leugrott a dobról, innét kezdve pedig a dob el tudott mozdulni, hiszen a párhuzamosságot a dobon átmenő tengellyel a fogazott rész és a körlap együtt biztosítja:

Érdemes közelebbről megnézni a fenti két képet, mivel ezeken jól látszik, hogyan képzelték el a dob két végének rögzítését - nem túl finom műszaki megoldás. A javítás során visszakerült a körlap a helyére, és némi kalapálással sikerült erősebben fixálni.

Tanulság: az olcsó kínai cuccok még mindig gyenge minőségűek. Tudnak ők jót is gyártani, de annak el is kérik az árát. Persze ha a költségvetés erősen korlátos, akkor be kell érni ennyivel, ráadásul "szorult helyzetben" ezek az olcsó holmik is aranyat érnek, hiszen segítségükkel van esély az önmentésre.